Az első hét

Az első angliai hetem igencsak erőt próbálóra és viharosra sikeredett. A viharokat az időjárás vállalta be minden estére, az erőmet pedig a rengeteg új élmény, szokásrend, és természetesen az idegen nyelv megértése tette próbára.

Hétfőn reggel már nekem kellett iskolába vinnem a kisfiút, mert apuka korán ment dolgozni. Hála az égnek, anyuka egy darabig velünk jött, mert a vonatállomásig neki is arra vitt az útja.

A napom eltelt. Aztán jött a fekete leves…

Délutánra első két nap még nem készítettem elő kaját, gondoltam, megbeszéljük, és amíg átöltözik és pihen egy kicsit, megcsinálom. Ez első nap még működött is, de megkaptam, hogy nem adtam eleget enni a gyereknek (apuka nagyon kritikus, tartok tőle rendesen).

Első fejlesztendő pont megvolt. Feldolgozás és javítás folyamatban…

Hétfőn a tanulás alatt felszínre tört egyik kendőzni kívánt hibám, vagyis a laza időkezelés. Nos, igen, kissé kicsúsztunk belőle.

Második fejlesztendő pont. Hát… Némi javulást talán itt is el tudok majd érni.

Kedd reggel majdnem megtörtem. Ehhez elég volt, hogy a teámat iddogálva (a család ilyenkor már öltözik, így a konyhában csak én vagyok) kinéztem az ablakon és eszembe jutott egy kis ajándék, egy kereszt, amit közvetlen indulásom előtt a reptéren kaptam meg.

Persze az előző esti kudarcélmények is hozzátettek ehhez.

Még jó, hogy a sulihoz közel ott van a Grovelands Park rengeteg zölddel és egy tóval. Ott ki tudtam magamból sétálni a feszültséget. Hazafele pedig csekkoltam az egyetlen katolikus templomot és miserendjét a környéken, ahova a vasárnapjaim többségén járni fogok.

Délután egész tisztességesen megetettem a gyereket! Még játszottunk is Simon says-t, valamint kártyáztunk. Persze az olvasással nem haladtunk.

Pedig a kissrác a suliban mindig kap egyéni olvasásra egy könyvet, amit otthon elolvas (2-3 nap alatt), megbeszél valakivel, a szülő leigazolja, és viheti is vissza a könyvtárba, hogy megkapja az újabb könyvet. Nekem tetszik a rendszer, mert beszélni inkább szeretnek a gyerekek az olvasmányról, mint írni, és a tanárnője a szülői visszajelzések alapján igyekszik a lehetőségek szerint a kisfiú fogára való, de olvasási szintjének megfelelő, értékes könyvekkel ellátni őt.

Ennek ellenére nehezen lehet egy 9 éves fiút rávenni, hogy kicsit nyugton maradjon és a könyvre koncentráljon.

Szerda reggel volt egy parám, hogy megfigyelnek… Aztán kiderült, hogy, igen van két kamera, de csak éjjelre kapcsolják be, a fura hangot, amit hallottam, pedig a hűtő adja ki magából. Így utólag vicces, de akkor...😅

A délelőttöm semmittevéssel telt el. Sorozatot néztem, chateltem, zongorázgattam (mivel a kisfiú zongorázni tanul, van otthon szép elektromos pianínó, így elkezdtem felfrissíteni a tudásomat).

Délután megtörtént az első a-gyerek-kiborul-de-nincsenek-otthon-a-szülők. Megbeszéltük, hogy pizzázunk, és én meg is sütöttem a saját GM pizzámat, mert, gondoltam, az is sajtos, és ne pazaroljunk két egész pizzát, jó lesz az egy mindkettőnknek. Aha, hogy én milyen naiv voltam. Az oké volt, hogy sajtos, de a pizzán semmilyen formában nem lehet zöldség! Most már ezt is tudom. Így, mivel nem volt hajlandó még zongorázni sem, mialatt megsütöm neki a teljesen zöldségmentes pizzát, hagytam duzzogni. Tudtam, hogy valamit adnom kell neki, mert este rugby edzése lesz, és egyedül erre volt hajlandó rábólintani.

Több év gyakorlat ide vagy oda, nem éppen jól kezeltem a helyzetet. Utólag mindig okosabb az ember, hogy meddig lehet erőltetni a dolgokat, és mikor kell abbahagyni, vagy mikor kell egy kicsit hagyni a gyereket, mielőtt bármibe is belekezdünk. Persze akkor is könnyebb lett volna, ha megvannak hozzá a szavaim, mert hiába tudok én magyarul érzékletesen a lelkére beszélni, ha angolul csökött kis tőmondatok jönnek csak elő.

De a pizza után legalább megbékültünk.

Edzés után, szülői engedéllyel a tableten játszottunk is egy nagyot. Megmutatta a kedvenc játékát, amibe beszálltam, de hamar kiderült, hogy szinte reménytelen játékos vagyok.

Az este hozománya volt még a beszélgetés az apukával. Ez megnyugtatott, és feloldotta a hétfő óta bennem lévő görcsöt. Meséltünk egymásnak magunkról, nyugodtan átbeszéltük a teendőket a kisfiúval, szóval összességében nem zárult rosszul a nap.

A hét maradéka az előző napokhoz képest teljesen nyugisan telt. Csütörtökön egy osztálytárs rendezett délutáni játszóbulit, vagyis konkrétan semmi dolgom nem volt délután, pénteken pedig hozzánk jött át a kissrác legjobb barátja játszani. Ekkor is csak annyi volt a dolgom, hogy rajtuk tartsam a szememet, valamint megetessem őket, az pedig sikerült hála a tésztának, a sajtnak és némi nasinak.

A péntekről és a hétvégéről bővebben a következő bejegyzésben.

😎