Mivel
január 12-én, vasárnap érkeztem az Egyesült Királyságba, 18-án, szombaton vette
kezdetét az első teljes angliai hétvégém aupairként.
De
az izgalmak már korábban elkezdődtek, amikor is péntek délben megismerhettem a
környékbeli aupaireket. Egy waffelezőbe ültünk be közel mindenkihez. Tényleg
egy interkulturális élmény aupairnek lenni. Nyolcan alkotjuk jelenleg a társaságot;
valaki Olaszországból, Franciaországból, Belgiumból, Ausztráliából, Új-Zélandról
jött, ketten pedig Németországból származnak. Plusz itt vagyok én magyarnak.
Valamint legidősebbnek… Többségüknél legalább 5 évvel idősebb vagyok.
Akik
már régebb óta itt vannak (nem én vagyok az egyetlen új), nagyon
segítőkészek, befogadók, olyannyira, hogy szombat estére már szerveztünk is
azon melegében egy közös programot.
De előtte a francia lánnyal, aki ugyancsak új, a szombatunkat a Szt. Pál Katedrális megnézésével,
Igazából
a King’s Cross-on kezdtünk (miattam), de olyan mennyiségű ember tolongott a 9 ¾-ik
vágánynál, hogy én mondtam, hogy majd visszajövünk egy nem szombat délben.
A
Temze partján bolyongva egy kirakodóvásárt is megcsodáltunk. Annyi szuper
könyv, festmény, régi térkép, könyves és filmes miegymás volt ott, hogy
dönthettem, mindent is megveszek, vagy egy másik alkalommal verem el a
pénzemet. Kivételesen győzött a józan ész. De csak kivételesen…
Természetesen
nem is én lettem volna, ha nem szerencsétlenkedünk egy sort az
útvonaltervezővel is. Azért annak örültem, hogy mind a ketten benéztünk néhány
dolgot, így együtt csak röhögtünk ezen, és remek csapatnak nyilvánítottuk
magukat, amikor végre valahára eljutottunk a Buckingham Palotához, ahol az
olasz lánnyal találkozva az aznapi végcélunk felé vettük az irányt. Immáron
eltévedés nélkül.
A
Canary Wharf Winterlights Festival-ja volt a nagy közös program, ahol sok
izgalmas, érdekes, szép, és vicces kültéri fényinstallációt és fényjátékot csodáltunk
meg, valamint széjjel fagytunk.
Merthogy
a szép, napos, esőmentes nappalt bizony fagyos éjszaka követte.
És
itt látszódott meg a korkülönbség. Én már totál kivoltam, éhséget sem éreztem,
de a csajok még be akartak ülni egy étterembe. Persze maradtam, mert nem
akartam egyedül késő este egy órát metrózni és buszozni.
Kicsit sokat kellett
ugyan várnunk, amíg asztalhoz jutottunk, meg aztán míg az ételt kihozták (összesen
majdnem két órát!), de a hely tényleg nagyon hangulatos volt, volt GM menüjük,
és koccintottunk egyet az egészségünkre.
Vasárnap
csak misére mentem a már korábban feltérképezett templomba. Ami hatalmas nagy
élmény volt a sok kisgyerekes családdal, gitáros zenekarral és jó prédikációval
(a lényegét értettem). Utána be is mutatkoztam az egyik atyának, aki teljesen
kiakadt azon, hogy magyar vagyok, és igen, tudok magyarul, mert szerinte az a világ
talán legnehezebb nyelve. Vicces volt.
Délután
vendégeink voltak, így a bemutatkozás és némi bazsalygás után hagytam a családot
a barátaikkal, és (minő meglepetés) elvonultam olvasni. Persze még nem angolul…
Annak
csak a rákövetkező héten jött el az ideje, de erről majd később.
😙
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése