Az első nap

Ami igazából csak egy fél nap volt, de estére kettőnek éreztem...

Amúgy nyugodt repülőutam volt sok olvasással és multikulturális élményekkel.

Meglepően simán ment minden a reptéren a megérkezésemkor is. Egyedül akkor paráztam be kissé, amikor kiérve a csomagjaimmal a család még nem volt sehol. De erőt vettem magamon és felhívtam az apukát, aki megnyugtatott, hogy csak a dugó miatt késnek, és már parkolóhelyet keresnek éppen. Természetesen ezt először úgy értettem, hogy elmentek a parkba… És még hány ilyen volt és lesz is.

Mindegy, végül megtaláltuk egymást, és rendben hazahoztak. Az autóút kissé kínosan telt. Apuka próbált beszélgetni, amire leginkább tőmondatokban válaszoltam, a kisfiú nagyon laza volt és úgy hadart, hogy alig tudtam követni, én meg az izgalomtól össze-vissza kevertem mindent. Anyukát már jobban értettem, hiszen vele kommunikáltam Skype-on is, és ő valamivel lassabban beszélt a többieknél.

A nap hasonlóképpen rengeteg szerencsétlenkedéssel folytatódott, először a Thai leves fogott ki rajtam, amit még sosem ettem, szóval próbáltam lavírozni a pálcikákkal és a fa kanállal. Végül feladtam, és normál kanállal ettem tovább. A beszélgetés bizonyos szakaszai is komédiába illőek voltak. Lásd nem értettem/félreértettem. Így majdhogynem minden válaszadásomat azzal kezdtem, hogy elismételtettem velük a kérdésüket.

Hazaérve háztartási gépek működése, hetirend, napirend átbeszélése következett. Ebben legalább valamelyest otthonosan éreztem magam.

Délutáni séta közben a Marvel filmek törték meg a jeget a kisfiúval. Ez volt az első győzelmem, mert innentől az odavetett hozzászólásokat felváltották a „Did you know…?” jellegű felkiáltások. Bár, az igazat megvallva, a felét nem értettem annak, amit mondott, de valószínűleg jól reagáltam, mert hazáig lelkesen beszélt. Ezért a kínos csöndek is elmaradtak.

Este együtt néztünk sorozatot a szülőkkel, ami azóta szokássá nőtte ki magát, mert szinte minden hétköznap megnéztünk egy-két epizódot.

Ja, igen, és van Netflix.

Nos, ez valószínűleg determinálja az elkövetkezendő évem hétköznap délelőttjeit. Mivel a januári időjárás (mondtam, hogy ez is sorra kerül) cseppet sem szívderítő. Fúj a szél és hideg van, és esik az eső… ja, hogy itt szinte mindig ilyen szokott lenni.

Ennyi volt az első napom, amit sírás nélkül megúsztam (erre büszke vagyok).

Az első hét megpróbáltatásairól majd a következőkben… 😉