A huszonkettediktől a huszonnegyedik hétig, amikor valamikor út közben a karantén is fel lett oldva

Azt hiszem, most valami visszatérés-félét produkálok, mert szinte napra pontosan két hónap telt el a legutóbbi bejegyzésem óta.

Hogy miért ilyen sok?

Egyszerűen nem volt kedvem írni. Nem mintha bármi máshoz olyan sok belső késztetést éreztem volna. Tudjátok, van az, hogy valami nagy projektre készül az ember, amire sokat készül, rengeteg energiát rááldoz, aztán amikor véget ér a dolog, csak áll ott, a feje még tele, és hirtelen nem tud mit kezdeni magával. Velem ugyanez van egy-egy várva várt találkozó, ünnepség, esetleg színházélmény után is.

Talán a szülinapom lehetett az a bizonyos nagy élmény, ami után egyszer csak körülnéztem, és még mindig távol voltam a családomtól és a barátaimtól, még mindig kényszer bezártságban éltem miközben sokan már újból visszatértek a majdnem-normális kerékvágásba, az iskolaév itt még csak közelítette a végét, és egyszer csak ólmos fáradtság vett erőt a lelkemen.

Amikor ismerőseim visszakérdeztek erre az elmúlt két hónapra, összességében nem sok jót tudtam róla mondani. Az érzelmeim túl erősen nyomták rá a bélyegjüket az eseményekre, élményekre.

És itt jön képbe az, hogy milyen jó naplót írni. Mármint teljesen magán jellegűt, ahova a tényeken és a publikus kommentárokon túl jobban kiönthetem a lelkemet, ami segít kicsit megszabadulni az érzelmi fölöslegtől. De ebben az esetben pont a tények segítettek abban, hogy ne lássam annyira sötéten az elmúlt heteket. Mert a naplómat visszaolvasva rá kellett döbbennem, hogy nem ették ám annyira forrón a kását! Izgalomból és kellemes élményekből is kijutott bőven. Ezekből szeretnék szemezgetni most nektek.

A saját számozásom szerinti huszonkettedik héten, azaz június második hetében még mindig a Big Bang Theory volt az a nagybetűs sorozat, amit a fiúcskával és sokszor az egész családdal összeülve néztünk, közben nagyokat röhögtünk. Magamban pedig a WebToon-nak váltam megszállottjává. De tényleg. Azt olvastam reggel, délben, este és még éjjel is, újabb és újabb képregényeket keresve rajta. Az Amazon csodáit is egyre jobban felfedeztem, könyveket és kreatív kellékeket keresve rajta, mert újra elkezdtem dolgozni a saját gyártmányú határidőnaplómon, amihez bizony rengeteg ragasztóra, matricára és színes papírra volt szükségem. Az aupair ügynökségemnek, az Aupairfectnek is elkészültem egy cikkel a honlapra, amit mondjuk át kellett írnom, mert néhol túl erősen fejeztem ki magamat… Pff, csak a valóság volt. Hehe. A kissrácnak a héten a Roblox volt a kedvenc játéka, szóval azt játszottuk. Pont. A trambulin még mindig nagyon jó dolog, de a legizgalmasabb ugrások egy túlféltő apuka jóvoltából sajnos mindig tiltólistán voltak. Lett is ebből jó pár harcunk, mert én vele ellentétben nem keresem, hanem inkább kerülöm a konfliktust…  Az összetűzések nem értek véget a házba belépve sem. A zongoráról mondhatnám, hogy egyszer fent… de inkább csak lent. Ez már nem csak lustaság volt, hanem egyszerűen belefáradt a kissrác. Kellett volna neki egy kis szünet. Csak egy-két hónap, de ezt senki más nem gondolta így. A plusz teszteket csak szülői ráhatással írta meg, de legalább az iskolai házi feladatok egyre kreatívabbak lettek az év vége közeledtével. Két-három nap a szülőknek el kellett menniük valahova, így március óta először megint kettesben voltunk a kisfiúval. Rádöbbentem, hogy azért nagyon jól tud jönni a szülők jelenléte. De, hogy ne nyomják el a kevésbé jó élmények a jókat, itt van két nagyon kellemes délután emléke: egy Nintendo játékon felbuzdulva egyik nap megcsináltuk élőben a Mario Kart egyik pályáját Dupo Lego-val és kis játékfigurákkal. És lejátszottuk! Egy másik esős délutánon pedig kapucnis pulcsiba bújva énekeltünk az esőben a trambulinon ugrálva és táncolva az Ének az esőben-re. Hát nem voltunk szuper stílusosak?

Rákövetkező héten, öröm az ürömben, többször is kiderült, hogy bizonyos házifeladatokkal kapcsolatban nekem volt igazam, bár korábban kvázi le lettem hurrogva a szülők által. De legalább beismerték tévedésüket! Tesiből pedig a fiúcska mindenféle állóképesség-fejlesztő feladatokat kapott, szóval az udvarra háromszor is pontozólappal, ceruzával és stopperrel felszerelkezve mentünk ki. Emellett a trambulin még mindig nagyon jó barátunk volt, de idén először végre vizeztünk egy kiadósat az udvaron a locsolócső segítségével. Dupla szivárványt is csináltunk, és mindketten teljesen eláztunk a végére, de megérte! Főleg úgy, hogy másnap iszonyat zuhé volt. Angol időjárás…Szabadidőmben tovább dolgoztam a határidőnaplómon, és felfedeztem Katie Fforde regényeit, különösen a Cotswolds-ban játszódókat, ami, amióta jártam ott, különösen kedves a szívemnek. Jajj, valamint diplomás lettem! Erre egyszerre vagyok büszke, és szégyellem is, hogy egy világjárvány kellett ahhoz, hogy megkapjam a diplomámat (bár a nyelvvizsgám felét még nem teljesítettem), ezért inkább csak röhögök rajta. A csütörtöki Quiz Night-ok folytatódtak a baráti családokkal, egyik délután pedig a kissráccal megnéztük a Hotel Transsylvania 3-mat, aminek a végén (Spoiler!) kiderült, hogy mi is az igazi chilles zene. Hát persze, hogy a Macarena! A kisfiúval csak összenéztünk, és fel is pattantunk, hogy a szereplőkkel együtt táncoljunk rá! Királyság volt! Szombaton bejelentették, hogy az éttermek és a boltok újranyitnak. Ez, gondolom a karantén végét jelentette, de időbe telt, mire erre magam is rájöttem, hiszen a kis buborékomban, hiába olvastam a híreket, és láttam a különböző posztokat a közösségi médiában, mégis elég megfoghatatlan volt a dolog. Viszont tíz éves korom óta először megint ettem tintahalat. És ízlett!

Június utolsó hetében megint meleg idők jártak. De annyira, hogy néha csak este mentünk ki az udvarra, mert különben hőgutát kaptunk volna. Emellett rengeteget filmeztünk és Minecraftoztunk. Egy új sorozatot is elkezdtünk, a címe az volt, hogy The floor is lava! Egyik nap újabb kulináris élményben volt részem, mivel polipot ebédeltünk! Jobb volt, mint amire emlékeztem kiskoromból, de a kinézet-állag-íz hármasa kicsit összeférhetetlen volt számomra, így inkább csak nyeltem, és megpróbáltam nem túlságosan sokat töprengeni azon, hogy mit is eszem éppen. A fiúcska zongorához való hozzáállását saját lelki békém érdekében inkább nem ecsetelném, és a héten játék közben is belefutottunk olyanokba, mint az eldurvulás, amikor már árulkodással és a távozásommal kellett megfenyegetnem ahhoz, hogy egy kicsit visszavegyen, és ütlegelés nélkül tudjunk mókázni. Mert a véletlen rúgások persze beleférnek, még néha el is vicceljük őket, de utánuk rögtön bocsánatkérés következik. És pont ezért onnan tudom, hogy éppen határait feszegetős vagy feszültséget-rossz-módon levezetős rúgásról vagy ütésről van szó, mert nincs utána az ijedt bocsánatkérés, hanem csak röhögés. Ilyenkor szoktam én is bepöccenni. De a héten végre átjött hozzánk egyik osztálytársa is (karantén végének egyik első számomra is megtapasztalt jele), és drága kissrácunk végre a saját korosztályával játszhatott mindenki nagy örömére. Szombaton, apuka szavaival élve, megmentettem az egész hétvégét, amikor megtaláltam a délelőtt tíz körül már zokogva keresett Nintendo játékkártyát a nyomtató és néhány elem közé beékelődve. Ettől egész nap hősnek éreztem magam. Ami jól jött lelkileg, mert annyit olvasatm, hogy ideiglenesen megcsömörlöttem beléje, így kellett valami, ami feldobja a hangulatomat. A nagybevásárlás azóta is csak higikendővel áttörölve juthatott be a konyhába, ami közrejátszhatott abban, hogy nem igazán éreztem a karantén végét. Vasárnap délután viszont nagyon menőt alkottunk anyukával és a kisfiúval. Töri órára összehoztunk egy remekül funkcionáló viking lándzsát és egy gyönyörűen festett pajzsot (én dizájnom!). Nem azért, de tényleg csúcs lett!

 

A huszonegyedik hét, avagy a tizenegyedik karanténban

Az egyhetes szünet után vissza a „normális” hétköznapokhoz.

A hétfőt blogolással kezdtem, amíg bennem volt a hétvége lendülete, majd nem sokkal utána csatlakozott hozzám a fiúcska is. Hogy miért ilyen hamar? Mert, mint később kiderült, elfelejtette, hogy a héten már van videós ének órája is. Jaj. Majd jövő héttől…

Egy kicsit PS4-ezett, utána pedig lementünk a szobájába és átnézegettem az angol háziját. A fogalmazását a kérésemre egy kicsit ki is egészítette, és egy teszt is belefért, mielőtt kezdődött a délutáni órája. Azt követően megebédeltünk, közben a már felöltöztetett Stick buddy-jainkkal játszottunk. Ebéd után kimentünk az udvarra, ahol aznap macskák voltunk. Erről eszembe jutott a…

Miu, mi újság?

De sehol nem találtam meg a Macskafogót nézhető felbontásban, ingyenesen, angolul. Pedig úgy megmutattam volna a kissrácnak. (Valaki esetleg tud ebben segíteni?)

Miközben én keresgéltem a filmet, ő megírt még egy tesztet és átnéztük az előző héten tanult verset. Utána Robloxoztunk, és némi zongorázás is belefért a napunkba.

Játék közben anyukám hívott. Mivel délután mutattam egy-két magyar szót a fiúcskának, fogta magát, megnyitotta a google fordítót, gépelt, majd rettenetes kiejtéssel (gy, ny, sz… képzelhetitek) belekotyogott a beszélgetésünkbe. Amit persze „magyarról” magyarra fordítottam mindkét félnek, a kissrácnak a helyes kiejtés miatt, anyának, hogy egyáltalán megértse a mondatot, majd a választ megint vissza angolra. Így ment ez egy-két percig. Aztán végül ki is hangosítottam a telefont, és hatalmasokat röhögtünk nem csak a vicces kiejtésen, de azon is (főleg én), hogy a google milyen hülyeségeket tudott néha fordítás címszó alatt kidobni.

Kedden egy gyors délelőtti fél órás játék után csak délután háromkor kopogott a kissrác, hogy a délelőtti leckeírás és az aznapi órái letudva, eljött a várva várt udvari játék ideje. Egy órával később robbantunk vissza a házba, és rögtön hívta is a legjobb barátja, szóval újból volt egy órácska szünetem. De aztán nem volt menekvés, úgy nekiestünk a töri házinak, mint a vikingek Anglia partjainak. Igen, a vikingek hódításai volt a téma. A feladatuk egy levél írása volt, egy, a lerombolt kolostorból megmenekült szerzetes nevében. Iszonyatosan tetszett az ötlet, és nagyon jó másfél órát töltöttünk el az anyaggyűjtéssel és a levél megírásával.

Aztán hirtelen el is jött a zongora óra ideje, ahol kivételesen inkább csak testben voltam jelen, mivel a Webtoon letöltése óta kicsit függője lettem az újabb és újabb képregényeknek. Így a webkamera hatósugarán kívül pörgettem az aktuális történetemet, és csak a legszükségesebb pillanatokban kapcsolódtam be az órába…

Mivel anyuka befoglalta a kisfiú gépét, hogy a töri leckét kipofozgassa, egy pizzával felszerelkezve a szobámban néztünk sorozatot este 10-ig…

Szerda.

"Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod. Másként kel fel reggel a Nap…"

Ja, igen. Egy csodálatos, napsütéses hónap után pont a szülinapomon kellett beköszöntenie a hideg, esős időnek. Köszi. Tényleg. Most már igazán Angliában érzem magam.

De legalább jól játszottam ki a lapjaimat, és a fiúcskától megtudták a szülők a „nagy” eseményt, szóval reggel egy Happy Birthday-jel köszöntöttek. Majd apuka megkérdezte, hogy hány éves is lettem. Elmondtam. Ezt követően már képtelen voltam gátat szabni az életkoromon élcelődő beszólásoknak és vicceknek. De nem bántam, még rá is játszottam, mert így kicsit otthon éreztem magam.

Még egy ajándékot is kaptam, ami előző nap érkezett a futárszolgálattal. Mint kiderült, barátnőm rendelte nekem Amazonról. Csodálatosan be is volt csomagolva, csak mintha eltévesztették volna az alkalmat… Sebaj, az ajándékzsákot Karácsonykor is fel tudom majd használni.

Hogy mit rejtett a zsák? Macskát.

…

Bocsi, hülye vicc volt. De kettőt találhattok.

…

Hogy mondjam már végre el? Dobpergést kérek…

Könyvet. Hú, most meglepődtetek ugye? Sose gondoltátok volna.

Délelőtt be is futott néhány üzenetem és hívásom, majd pont, amikor a jó előre megbeszélt családi videóchatet elkezdtük volna, berontott a kisfiú, utána az apja hangja, hogy anyukával most nem tudnak, segítsek a természetismeret háziban. Paff. Oké, első a kötelesség, szóval a családomat lógva hagytam, és igyekeztem a terepet minél előbb előkészíteni a reménybeli önálló munkához, hogy legalább tíz percre vissza tudjak szökni. Kísérletek lejátszva, megbeszélve, zsinórtelefon elkészítve, és hatalmas szemekkel kisfiú megkérve, hogy adjon nekem negyed órát. Segítőkészség győzedelmeskedik, húsz percre vissza tudtam menni a családomhoz, ahol már várt a mini torta a túloldalon, és az éneklést követően a tesóim az elfújásban is segítségemre voltak.

Majd vissza a fiúcskához, betűzési hibákat javítani, kicsit játszani, és egy másik leckébe is belekezdeni még a délutáni órája előtt. Óra után megebédeltünk. Ezt követően, levittem a konyhába az üres tányérokat, és ha már ott voltam, elmosogattam a lábasokat. Miközben ezen tevékenykedtem, a szemem sarkából láttam, hogy a fiúcska szervezkedik. Mivel egyik szülőnek sem volt éppen sürgős munkája, azon melegében fel is köszöntöttek. Megint volt éneklés, ezúttal angolul, és hamisabban, mint ahogy az otthoniaktól hallottam, és kaptam tortát is, amit anyuka sütött „titokban” (előző este hallottam a robotgép zaját a konyhából, és reggel láttam a piskótát, de hivatalosan nem tudtam róla). Ami viszont tényleg meglepetés volt, hogy a Nutellás-epres tortát kaptam. Ez azért olyan fontos, mert egészen kiskorom óta, szinte minden szülinapomon epres tortát ettünk. Ez valami hagyománnyá nőtte ki magát, amit viszont anyuka nem tudhatott, mégis ilyet készített. Nagyon meghatódtam, és amikor rákérdezett, hogy hogy tetszik, mi mást válaszolhattam volna, mint azt, hogy egyszerűen tökéletes!

Mivel a fiúcskában túltengett az energia, gyorsan, még az eső előtt kivittem az udvarra kiugrálni magunkból ezt a boldog izgalmat. Miközben ugráltunk, kitalálta, hogy mivel ez az én napom, Queen Zsofia III.-nek fog hívni, és teljesíti minden parancsomat. Mit is parancsoljak? Végül azt kértem, hogy ugráljunk, majd a sugalmazására a házba visszatérve felmentettem a szolgálatai alól. Hát, igen, nem éppen egy szolgai alkat…

Mivel a fiúcska is hivatalos volt egy szülinapi houseparty-ra, ezt követően volt időm válaszolni néhány üzenetre, beszélgetni, egészen este hatig. Amikor is szinte sírva jött fel a gyerkőc, hogy nagyon ignorálták őt a srácok (amivel, miután elmesélte a történetet, egyet is értettem), ezért bekuckóztuk magunkat az ágyamba, és sorozatot néztünk.

Este hét után csatlakozott a szüleihez, én meg vacsi után egy tortaszelettel felszerelkezve bevonultam a szobámba a saját zoom-os szülinapi bulimra három barátnőmmel. Majdnem éjfélig beszélgettünk, míg mindenki szép sorjában ki nem dőlt.

"… és másként jár a Hold."

A csütörtök amolyan filmezős napra sikeredett a rossz idő miatt. Délelőtt befejeztük a The Dragon Prince-t. Majd, ha már sárkányok, belekezdtünk a Dragon Quest-be, amit a délutáni óra után, ebédelés közben fejeztünk be. Ezt követően sikerült egy kicsit kicsábítani a kisfiút az udvarra, ahol újra eljátszottuk a mesét, miközben a trambulinon ugráltunk. A házba visszatérve felszerelkeztünk egy-egy szelet tortával, és megnéztük az idén kijött Adams Family rajzfilmet. Oké, ebben már nem voltak sárkányok.

Egy gyors tesztírást követően a fiúcskát hívták a haverok, így aznapra már nem volt több tennivalóm.

Péntek délelőtt végre befejeztem az aupair honlapra írt bejegyzésemet, amivel már tartoztam nekik egy ideje…

Új kedvenc sorozatunk lett, ugyanis családilag és külön-külön is elkezdtük nézni a Big Bang Theory-t. Így mivel mással töltöttük volna el a péntek délutánunkat, mint egy rakás rész megnézésével? Közben egy kis ugrálás is belefért az udvaron, amikor éppen nem esett. A kisfiút este hat körül hívta az egyik osztálytársa, így fel tudtam vonulni a szobámba, ahonnan csak az éhség hajtott le. De mindannyiunk elkeseredésére anyukának még fél nyolc után is valami fontos megbeszélése volt a főnökével, tehát a konyha/ebédlő területe a hívás végéig tiltott zónának számított. Hogy az időt elüssük, apukával és a fiúcskával a nappaliban folytattuk a sorozatnézést, majd miután végre bejutottunk a konyhába, ugyanezt tettük, csak anyukával kiegészülve és a vacsoránkon nyammogva.

A huszadik hétvége (10. karanténos)

Néha dolgozni is kell. Mármint a blogomon…

Minekutána sikerült megint egy három hetes lemaradást produkálnom, a lelkiismikém rám pirított, így a hétvége nagy részét arra szántam, hogy ebből valamennyit lefaragjak. Jelentem, sikerült. Bár emiatt jobbára a szobámban ücsörögtem.

Azért szombat délután egy kis játék és verstanulás belefért a fiúcskával, majd kikapcsolódásként, ki gondolta volna, olvastam. Csupa meglepetés vagyok.

Vasárnap mise után megembereltem magam, és volt itt minden, mi takarítás, hogy tiszta élettérrel köszönthessem a júniust. 

Meg kell hogy jegyezzem, nagyon kényelmes, puha tollal töltött takaróm van, csak ne lenne tollal töltve… Csodásan felporszívózok, és alig egy óra múlva már ott virítanak a mini tollkupacok szerteszét a sötét faparkettás padlómon. Képzelhetitek, hogy ezzel a tendenciával hogy nézhet ki a szobám a hét végére! Mintha a porszívó szót hallomásból sem ismerném. De legalább minden héten van egy olyan óra, amikor elégedett lehetek a munkámmal. 

Emiatt úgy érzem néha, hogy Aranyhajjal nem csak a bezártság közös bennünk:

„…sepregetek, a por a szemembe száll. Mosok és feltörlök, és fél óra múlva újrakezdem…” 

Csakhogy, én inkább kivárom a következő hétvégét.

Miután ily szépen kiganajoztam, leheveredtem a tisztaság közepére, és jó másfél órát beszélgettem a családommal, akik éppen a nyaralónkban töltötték a hétvégét. Nyehh.

Délután a család egyáltalán nem tartott rám igényt, így tovább írtam a blogot, majd a Webtoon nevű alkalmazást letöltve, képregényolvasásba feledkeztem. De úgy rendesen. Egyik pillanatban még világos volt, a másikban meg már majdnem éjfél…

Mintha időutaztam volna. 😅

A huszadik hét, avagy a tizedik karanténban

Bankszüneti nappal kezdtük a hetet, és az ily módon meghosszabbított hétvégénk utolsó napja nyugisan kezdődött. A délelőttöt jómagam olvasással töltöttem, míg a család filmezett. Csak 11 után mentünk ki az udvarra a kisfiúval játszani, hogy aztán legközelebb délután egy óra körül, ebédelni menjünk be a házba. Amit, Húsvét óta először közösen költöttünk el az ebédlőasztalnál. Szinte történelmi pillanat volt. Régen beszélgettünk ennyit négyen együtt.

Utána a kissráccal visszavonultunk játszani míg a szülők ejtőztek, majd anyukával azért be lett iktatva egy kis tanulás is.

Minekutána nagy nehezen a délután közepére teljesen lemerült a laptopom, felraktam tölteni, és hatalmas nagy megkönnyebbülésemre be tudtam kapcsolni. Természetesen első dolgom volt minden fontos dokumentumot egy pendrive-ra is lementeni, tanulva korábbi baklövésemből. A nap másik jó híre az Amazonról rendelt nyári ruháim megérkezése volt. Végre nem a melegítőimben fogok főni!!!

Este még befigyelt egy kis beltéri és kültéri játék is a fiúcskával, de nyolc után aznap elhajtottam, mert egyik rég nem látott barátnőmmel végre sikerült videóchat-időpontot egyeztetnünk. Akár húsz akaratos kisfiúval is megbirkóztam volna aznap, de szerencsémre az egy szem gyerkőcöt kivételesen könnyű volt meggyőzni, hogy foglalja el magát mással.

Kedden a szülőknek már kezdődött a munka, de az iskolákban éppen mittumén-hanyadéves szünet volt, tehát elég laza volt a napirendünk a hét további részében.

Tehát délelőtt 10-kor leültünk sorozatot nézni (The Dragon Prince, ami új kedvencem lett) miközben fonalakkal a kertben összeszedett faág-barátainkat öltöztettük. Csinos kis szörnyecskék kerültek ki kezeink alól.

Bemutatom a legújabb haveromat, Burt-öt:

Nem kell félni, mindössze akkora mint a tenyerem.

11 körül azért kiszambáztunk az udvarra, de aznap megkaptam a magamét az önzésemért, mert képes volt még mindig fájni a térdem, és valamiért nem voltam hajlandó annyit és úgy ugrálni, mind ahogy a kissrác fütyült. Tudom, rémes alak vagyok…

Ebéd közben ismét sorozatot néztünk. Eleinte a kisfiú megpróbált még egy tevékenységet bezsúfolni az étkezés és a filmezés mellé, történetesen a Minecraftot, de szerencsére hamar rádöbbent, hogy ez így nem fog menni.

Délután azért anyukájával megírtak egy szövegértést is, majd egy újabb órát töltöttünk az udvaron. A házba visszatérve pedig az apjával csinált meg egy-két tesztet.

Ez a fajta gyakorlat, hogy velem játszik vagy mesét néz, a szüleivel pedig tanulgat, meg is maradt a héten. Nekem tetszett.

Szerda délelőtt a haverjaival játszott, így én szabadon unatkozhattam, mivel aznap semmihez sem volt kedvem. Aztán az udvaron játszottunk egy órácskát, de annak nagy része ezúttal lelkizés volt. Nála is eljött a mindenből-is-elegem-van pillanat, és jól kipanaszkodta magát nekem.

A szobájába visszatérve Roblox-szal játszottunk, majd az egyetlen olyan tanulnivalóval foglalkoztunk, amit a héten rám bíztak, egy Wordsworth verset kezdtünk el megtanulni. Minden nap egy versszakot, és még rajzoltam is hozzá, hogy könnyebben megjegyezze.

Aztán új kedvenc sorozatunk nézésével töltöttük el az időnket, míg meg nem éhezett. Pizzát sütöttem neki, és míg arra vártunk, hogy elkészüljön, az udvaron játszottunk. A kajával felszerelkezve pedig folytattuk a sorozatnézést az ágyamon összekuckózva.

A csütörtök is hasonlóképpen kezdődött, mint a szerda. A barátaival játszott, és délelőtt csak egyszer csörtetett fel hozzám, mert a barátnőjének csakis én tudtam elmagyarázni, hogyan lehet az egyik játékban falat építeni. Nem mondom, simogatta az egomat a csak-te-tudod-megoldani nyitómondat.

A délutáni udvari játékunk is jól telt. Rengeteget ugráltunk, röhögtünk, és az egész óceánt feltérképeztük, miközben még egy cápa elől is elmenekültünk. Csak a vállam állt be rettenetesen, mert az idő nagy részében én voltam a hajó. És hát, a hasamon fekve, kezeimmel a bokáimat fogva homorítani miközben ő a fenekemen ül és viháncol rajtam az egész játék alatt, nem a legkényelmesebb pozitúra. Ezt meg is mondtam a kedves hajóskapitányomnak, mire helyet cseréltünk. Ő egy percig sem bírta… Pedig rá sem ültem rendesen, csak úgy tettem.

De megérte ilyen hosszú utat megtennünk, mert a konyhába betérve anyuka habcsókokkal várt minket. Abszolút nyami volt.

Játék után tanulás apukával, majd a második versszak elsajátítása velem, egy kis sorozatnézés, és az ördöngös zongoraóra.

Pénteken a kisfiú konkrétan egész nap a barátaival és az unokatestvéreivel játszott. Így rengeteg és még több időm volt olvasni, pihenni, a családommal beszélgetni, majd megint olvasni, zenét hallgatni és ábrándozni.

De mi van, ha nem tudok nyáron hazamenni? Bírni fogom? Egy biztos, szívás lenne.

Este 8 fele azért játszottunk egy kicsit a fiúcskával, majd asszisztáltam a hangszerkészítős iskolai projekthez. Basszusgitárt csináltunk kartonpapír, ragasztó, csavarok, fa és nadrággumi felhasználásával. Közben egy kis zongorázásra is rá tudtam venni a fiúcskát, és a szülei jelenléte, mint hallgatóság, a hozzáállására is nagyon jó hatással volt.

Az este 10 körül elkészült gitár pedig zseniális lett!

A tizenkilencedik hétvége (9. karanténos)

A hétvége, ami eltelt. Hála az Égnek!

Volt némi mosás-szárítás-hajtogatás szombaton, aztán egy kis porszívózás-felmosás-kitakarítás vasárnap, hogy a hasznos eseményekről is szót ejtsek, de a többi… Vekengés és pihenés, no meg stressz.

Szombaton végre blogoltam egyet, írogattam néhány dolgot, beszélgettem, olvastam, sorozatot néztem (végre folytattam a Jóbarátokat, amit a karantén kezdetekor félbehagytam), még egy balett gimnasztikát is lenyomtam, aminek meglett a böjtje, mert vasárnapra úgy megfájdult a jobb térdem, hogy még néhány napig sántikáltam utána. A kisfiúval is játszottam a gépen és az udvaron is, de most nem igényelte túlságosan a társaságomat.

Aztán vasárnap délután jött a félelem és rettegés. Úgy lefagyott a gépem, hogy se kikapcsolni, de a kezdőképernyőről bejelentkezni nem tudtam. És itt voltam, egy idegen országban, karanténban, az összes írásom és fényképem a laptopomon, de olyan felelőtlen voltam, hogy sehova máshova nem mentettem le őket. A nagybetűs szívás!

Végül kaptam egy tippet, hogy vegyem ki az akksit. Hmmm… Nem tudtam. Oké, akkor merítsem le. Jó, rendben. Így történt, hogy vasárnap délutántól hétfő délig „merítettem” a laptopomat.

Aznap este a szülők jól megkésve, este hét körül álltak neki a nagytakarításnak, tehát, amikor már azt hittem, hogy vége a napnak, ráhúztunk egy órácskát a kisfiúval az udvaron, hogy ne legyünk láb alatt. Le is késtem utána a korábban megbeszélt családi videóhívást…

És a hülye gépem meg a hülye problémája miatt még rosszul is aludtam.

Azért nagyon reméltem, hogy a hétfőm már kicsit jobban fog alakulni.

A tizenkilencedik hét, avagy a kilencedik karanténban

Olyan jó kis gyerekeknek való modellezőprogramot használnak a kisfiú iskolájában informatika órákon! Teljesen odavoltam érte. Mintha valamiféle rajzfilmkészítés alapjait tanulnának remek oktatóvideókkal. Teljesen feldobta a hétfő délutánomat már csak az, hogy figyelhettem, hogyan dolgozik vele a fiúcska.

De még előtte több mint egy órán keresztül, miután bejöttünk az udvarról, PS4-eztünk. Erős túlzás lenne azt mondanom, hogy mindig tudtam, milyen gombokat nyomogatok, de meglepően jól is tudtam teljesíteni egy-egy harcolós játékban. Már ha erős karaktert sikerült magamnak választanom…

Kedden kidobósoztunk az udvaron. Mintha a legmelegebb júliusi napon lettünk volna. Teljesen kifulladva és leizzadva, bár jókedvűen estünk be a házba, és jól esett csak filmezni egyet, mielőtt nekikezdtünk a délutáni leckeírásnak. A Ready Player One című filmet szemeltük ki magunknak, és mivel elég hosszú volt, félidőben leckeírós szünetet tartottunk, mintha fordított napunk lenne.

Az esti zongoraórán megint nem brillírozott a kissrác. Nem is akart…

Szerda dél körül még pofozgattuk az előző délutáni töri házit, majd ebéd után megint kidobóssal kezdtünk. Aztán viszont átnyergeltünk az akciófilmek világába, és a kisfiú golyó-kikerülős nindzsaugrását tökéletesítettük. Nagyon fontos szerepem volt a labdák dobálásában, amik természetesen a lövedékeket szimbolizálták. Majd a legújabb Pókember film cselekményét dolgoztuk ki, bizonyos jeleneteket el is játszva, miközben a tramburinban ücsörögtünk.

Délután etika és földrajz házit írtunk, és közben remekül szórakoztunk, mert amikor lankadni kezdett a fiúcska figyelme, bevetettem a titkos fegyveremet, és fura elváltoztatott torokhangon kezdtem el vele beszélgetni, amitől hasát fogva röhögött. Ezt meg kell jegyeznem, de nem használhatom túl sokat, nehogy varázsát veszítse.

A csütörtök nagyon ellentétes érzelmeket hagyott maga után. Egyrészt iszonyat jó volt egy csomó időt az udvaron tölteni, mert gyönyörű, cseppet sem angolos, meleg és napsütéses időnk volt. Másrészt viszont olyan, mint háziírás aznap nem volt a fiúcska szótárában fellelhető. Végül egy jó kis vérpezsdítő (ja, nem) veszekedést követően nekiültünk a francia házinak, de csak a feléig jutottunk, amikor jött a szülői ukáz, hogy azt inkább hagyjuk, mert anyukával jobban meg tudja majd csinálni a kissrác. Éljen a hasznosság érzése!

Apuka addigra már letette a munkát aznapra, így a matek extra feladatokat vele írta meg a kisfiú. Legalább addig is tudtam olvasni. Utána viszont végre rám mosolygott a szerencse, mert egy kis játékot követően egész simán rábeszéltem a fiúcskát a zongorázásra. Mondjuk koncentráció hiányában hasznosnak nem éppen mondanám az ezzel eltöltött időt, de a semminél azért több volt. Vagy legalább is szeretném ezzel áltatni magamat.

Pénteken annyira nem kötött le sem az olvasás, sem a közösségik böngészése, hogy két hónap után először lenyomtam egy balett rúdgyakorlatot magamnak. Elég szégyen, de hiába minden erősítés és nyújtás, úgy kifulladtam a rég nem látott izomcsoportjaimmal való találkozásban, hogy kellett egy óra, míg kihevertem. De kétségkívül jól esett.

Ebéd után kicsit játszottunk a kissráccal, majd az anyjával nekiült az előző nap félbeszakadt francia házinak. Késő délutánig nem is volt rám szükség, amikor is eljött az udvaron tombolás ideje. Mindkettőnk napjainak fénypontja. Smoothy-t is késztettem neki, majd bejőve filmezni akartunk, de azt az egyetlen mesét nem találtuk sehol ingyenesen. A keresgéléssel jól elment az idő.

Aztán a filmezés ötletét feladva a Roblox-szal kezdtünk el játszani. Majd egy kicsit a haverokkal is játszott, aztán megint velem, majd megint a haverokkal… Így ment ez kb. este kilencig. Azért ez idegesítő tudott lenni bizonyos szempontból, de nem tiltakoztam túlságosan, amikor a tablet bejövő hívást jelzett, és egy barát felváltotta a helyemet. Csak negyed óránként visszamenni…

A szobámba visszatérve (immáron végleg) egy talán svéd táncos filmbe kezdtem bele, de olyannyira nem kötött le, hogy egy rövid chatelés után inkább az alvást választottam.

A tizennyolcadik hétvége (8. karanténos)

2020. május 16. szombat, amikor a magyar kormány bejelentette a kijárási tilalom feloldását.

Itt Londonban még semmi hasonló nem történt. Sőt. Inkább a rossz hírek tobzódnak.

Ennek ellenére szombaton kora délután hatalmas nagy sétát tettem a parkban az egyszer hűvös, máskor nyármeleg időben. Nagyon felelőtlenül élek…

Jól kifáradtam, mire hazaértem, de nem sokkal később újra kint találtam magam, a kissráccal az udvaron. Majd a délután hátralevő részét a változatosság kedvéért Minecrafttal töltöttük.

Este pedig, miután azért a házimunkában is segédkeztem valamennyit, két barátnőmmel videóchateltünk. Jó hosszan.

Vasárnap délelőtt misére „mentem”, majd olvasgattam. Délután egy kis időt eltöltöttem a fiúcskával is, majd a családommal videóbeszélgettünk.

Késő délután sikerült üzletet kötnöm a kissráccal, így játék előtt zongoráztunk is egyet.

Este pedig sikeresen túlpörgött az agyam, így még hajnali 2 körül sem tudtam igazán elaludni. Pedig mindösszesen annyi történt, hogy elkezdtem tervezgetni, hogy mi mindent szeretnék csinálni, ha haza tudok menni nyáron. No igen, terveim, azok vannak…