A huszadik hét, avagy a tizedik karanténban

Bankszüneti nappal kezdtük a hetet, és az ily módon meghosszabbított hétvégénk utolsó napja nyugisan kezdődött. A délelőttöt jómagam olvasással töltöttem, míg a család filmezett. Csak 11 után mentünk ki az udvarra a kisfiúval játszani, hogy aztán legközelebb délután egy óra körül, ebédelni menjünk be a házba. Amit, Húsvét óta először közösen költöttünk el az ebédlőasztalnál. Szinte történelmi pillanat volt. Régen beszélgettünk ennyit négyen együtt.

Utána a kissráccal visszavonultunk játszani míg a szülők ejtőztek, majd anyukával azért be lett iktatva egy kis tanulás is.

Minekutána nagy nehezen a délután közepére teljesen lemerült a laptopom, felraktam tölteni, és hatalmas nagy megkönnyebbülésemre be tudtam kapcsolni. Természetesen első dolgom volt minden fontos dokumentumot egy pendrive-ra is lementeni, tanulva korábbi baklövésemből. A nap másik jó híre az Amazonról rendelt nyári ruháim megérkezése volt. Végre nem a melegítőimben fogok főni!!!

Este még befigyelt egy kis beltéri és kültéri játék is a fiúcskával, de nyolc után aznap elhajtottam, mert egyik rég nem látott barátnőmmel végre sikerült videóchat-időpontot egyeztetnünk. Akár húsz akaratos kisfiúval is megbirkóztam volna aznap, de szerencsémre az egy szem gyerkőcöt kivételesen könnyű volt meggyőzni, hogy foglalja el magát mással.

Kedden a szülőknek már kezdődött a munka, de az iskolákban éppen mittumén-hanyadéves szünet volt, tehát elég laza volt a napirendünk a hét további részében.

Tehát délelőtt 10-kor leültünk sorozatot nézni (The Dragon Prince, ami új kedvencem lett) miközben fonalakkal a kertben összeszedett faág-barátainkat öltöztettük. Csinos kis szörnyecskék kerültek ki kezeink alól.

Bemutatom a legújabb haveromat, Burt-öt:

Nem kell félni, mindössze akkora mint a tenyerem.

11 körül azért kiszambáztunk az udvarra, de aznap megkaptam a magamét az önzésemért, mert képes volt még mindig fájni a térdem, és valamiért nem voltam hajlandó annyit és úgy ugrálni, mind ahogy a kissrác fütyült. Tudom, rémes alak vagyok…

Ebéd közben ismét sorozatot néztünk. Eleinte a kisfiú megpróbált még egy tevékenységet bezsúfolni az étkezés és a filmezés mellé, történetesen a Minecraftot, de szerencsére hamar rádöbbent, hogy ez így nem fog menni.

Délután azért anyukájával megírtak egy szövegértést is, majd egy újabb órát töltöttünk az udvaron. A házba visszatérve pedig az apjával csinált meg egy-két tesztet.

Ez a fajta gyakorlat, hogy velem játszik vagy mesét néz, a szüleivel pedig tanulgat, meg is maradt a héten. Nekem tetszett.

Szerda délelőtt a haverjaival játszott, így én szabadon unatkozhattam, mivel aznap semmihez sem volt kedvem. Aztán az udvaron játszottunk egy órácskát, de annak nagy része ezúttal lelkizés volt. Nála is eljött a mindenből-is-elegem-van pillanat, és jól kipanaszkodta magát nekem.

A szobájába visszatérve Roblox-szal játszottunk, majd az egyetlen olyan tanulnivalóval foglalkoztunk, amit a héten rám bíztak, egy Wordsworth verset kezdtünk el megtanulni. Minden nap egy versszakot, és még rajzoltam is hozzá, hogy könnyebben megjegyezze.

Aztán új kedvenc sorozatunk nézésével töltöttük el az időnket, míg meg nem éhezett. Pizzát sütöttem neki, és míg arra vártunk, hogy elkészüljön, az udvaron játszottunk. A kajával felszerelkezve pedig folytattuk a sorozatnézést az ágyamon összekuckózva.

A csütörtök is hasonlóképpen kezdődött, mint a szerda. A barátaival játszott, és délelőtt csak egyszer csörtetett fel hozzám, mert a barátnőjének csakis én tudtam elmagyarázni, hogyan lehet az egyik játékban falat építeni. Nem mondom, simogatta az egomat a csak-te-tudod-megoldani nyitómondat.

A délutáni udvari játékunk is jól telt. Rengeteget ugráltunk, röhögtünk, és az egész óceánt feltérképeztük, miközben még egy cápa elől is elmenekültünk. Csak a vállam állt be rettenetesen, mert az idő nagy részében én voltam a hajó. És hát, a hasamon fekve, kezeimmel a bokáimat fogva homorítani miközben ő a fenekemen ül és viháncol rajtam az egész játék alatt, nem a legkényelmesebb pozitúra. Ezt meg is mondtam a kedves hajóskapitányomnak, mire helyet cseréltünk. Ő egy percig sem bírta… Pedig rá sem ültem rendesen, csak úgy tettem.

De megérte ilyen hosszú utat megtennünk, mert a konyhába betérve anyuka habcsókokkal várt minket. Abszolút nyami volt.

Játék után tanulás apukával, majd a második versszak elsajátítása velem, egy kis sorozatnézés, és az ördöngös zongoraóra.

Pénteken a kisfiú konkrétan egész nap a barátaival és az unokatestvéreivel játszott. Így rengeteg és még több időm volt olvasni, pihenni, a családommal beszélgetni, majd megint olvasni, zenét hallgatni és ábrándozni.

De mi van, ha nem tudok nyáron hazamenni? Bírni fogom? Egy biztos, szívás lenne.

Este 8 fele azért játszottunk egy kicsit a fiúcskával, majd asszisztáltam a hangszerkészítős iskolai projekthez. Basszusgitárt csináltunk kartonpapír, ragasztó, csavarok, fa és nadrággumi felhasználásával. Közben egy kis zongorázásra is rá tudtam venni a fiúcskát, és a szülei jelenléte, mint hallgatóság, a hozzáállására is nagyon jó hatással volt.

Az este 10 körül elkészült gitár pedig zseniális lett!