A kilencedik hét

Egy átlagosan induló hét.

Az indulón van a hangsúly…

Hétfő délelőtt porszívóztam és főztem, majd nyelvsuli után pihenésképpen (mindkettőnk számára) a kissrác tévézett, én pedig olvasgattam.

Ez után viszont eljött a leckeírás ideje. Egy jó kis bemelegítő vitát követően zongorát gyakoroltunk, majd amíg ő a töri leckéjét csinálta én az angol házimat írtam. Aztán apuka is hazaért, de, ami a legjobban meglepett, a fiúcska kivételesen nem rajta akart lógni, hanem bejelentette, hogy eljött az ideje annak, hogy megcsináljuk a kaktuszainkat.

Tájékoztatnom kell mindenkit, hogy a zöld unalmas kaktusz-szín. Nálunk a narancs- és a citromsárga az új zöld.

Keddre elvileg mesterembereket vártunk, mert a család fürdőszobája már igényelte a felújítást. Azt beszéltük meg a szülőkkel, hogy beengedem őket, aztán elmehetek nyelvsuliba, mert régi ismerősökről van szó, de legyek otthon, amikor végeznek. Aztán jött az SMS, hogy majd holnap. Nem estem kétségbe, mert így nyugisabb volt a reggelem, tudtam kicsit tornázni, a nyelviskolából hazafelé pedig nem kellett sietnem, hanem tudtam kicsit vásárolgatni. Az üzletekben mondjuk már érezni lehetett a koronavírus-pánikot. Elég sokan készültek a világvégére…

Otthon megfőztem a már régóta tervezett tárkonyos csirkeragu levesemet, mert már hiányzott, valamint összeütöttem valami vacsinak valót is.

A délután első fele az előző napunk ismétlése volt. TV kajával körítve, zongora, házi. Aztán vártuk a zongoratanárnő érkezését. És vártuk. És vártuk.

Közben természetesen nekiálltunk röpizni (a berendezés biztonságának érdekében lufival). Nagyon élveztük mind a ketten, de iszonyat elfáradtunk egy fél óra alatt, ezért, amikor jött az üzenet, hogy még fél óránk van a tanárnő érkezéséig, úgy döntöttem, hogy nem ártana egy kis pihi. A kissrác is jócskán le volt izzadva, így kellett is neki a nyugalom a tévé előtt.

Még előző héten fogadtunk a fiúcskával egy namegmondtam-ban az új zongoradarabjának ritmusával kapcsolatban. Nem hitte el nekem, hogy a félkotta igenis hosszabb a pontozott negyednél. Hiába magyaráztam el neki 627-féleképpen. Mert, persze, nem vagyok zongorista, de egyrészt valamennyire tudok játszani rajta, és hmm, talán más hangszerre íródott művekben is előfordulnak ezek a ritmusértékek, arról nem is beszélve, hogy 3 évet tanítottam is…

Az elégtételemet azért megkaptam, amikor a tanárnő egyszer csak felkiáltott, hogy „Komolyan, te képes voltál leállni vitatkozni valakivel, aki tud zongorázni? Hát persze, hogy neki van igaza!”

Ez hihetetlen, igazam volt egy olyan dologgal kapcsolatban, amit lassan 20 éve tudok! Ugye? Egyszerűen elképesztő… Na erre már nem tudott mit visszavágni.

Háh!

Az este második szívecskémet megmelengető eseménye pedig az volt, amikor a szülők teljesen odavoltak a levesemért. „Cserébe” a leves után együtt falatozgattunk a frissen vásárolt eredeti görög szalámiból.

Szerdán sem jöttek a mesteremberek, így a keddi rutin ismétlődött. Viszont a kémia lecke kifogott rajtunk, pontosabban nem voltak meg a szükséges alapanyagaink ahhoz, hogy elkészítsük a feladatban leírtakat. Így mi mást tehettünk volna, mint hogy tejkaramellát készítünk. Ezzel nagyon jól elvoltunk, majd, mikor bekerült a hűtőbe dermedni, az utolsó lufi kipukkanásáig röpiztünk és közben zenét hallgattunk. A végére egy kis táncpárbaj is belefért.

Apuka ért haza először, mint mindig. Így együtt vacsoráztunk és közben beszélgettünk.

Este a közösségi oldalaimat csekkolva értesültem a magyar egyetemek rendkívüli intézkedéseiről a koronavírussal kapcsolatban. Komolyan, odahaza nagyobb a készültség, mint itt, ahol több az eset. Ez kifejezetten meglepett.

Csütörtökön végre megérkeztek a várva-várt mesteremberek, és 9-től úgy este 6-ig folyt a munka a fürdőben. De mindennel elkészültek.

Viszont, mivel a felújítás miatt a család nem használhatta még egy napig, délután kisúroltam a saját fürdőszobámat a közös használathoz.

Ezt hamar ki is használta a kisfiú, mert a szokásával ellentétben már fél 7 fele lezuhanyozott, és egy darabig a szobámban lógtunk. Még a róka plüssöm is kapott nevet, miután kiderült, hogy eddig olyannal még nem rendelkezett. Azóta Max-szal osztom meg az ágyam éjszakánként…

Ez után nagyon jó hangulatban telt az esténk egészen addig, amíg a szülők haza nem érkeztek, és kiderült, hogy anyukának láza van.

Itt kezdődött a nem teljesen átlagos befejezése a hétnek.

Vészhelyzet üzemmód bekapcs, kezdődhetett a katasztrófa-elhárítás.

Amíg a szülők az orvossal telefonáltak, a kisfiú le lett ültetve a tévé elé, én pedig nekiálltam a gyógy-húsleves készítésének.

Az elkészült levesből mindannyian ettünk, még a fiúcskának is ízlett, ami nagy szám.

Az orvossal nem derítettek ki semmit, várakozó álláspontra helyezkedtek, így anyuka lepihent, mi pedig filmeztünk egyet lefekvés előtt.

Pénteken a kissrác rendesen ment iskolába, mi többiek pedig otthon maradtunk. Valószínűnek tűnt, hogy anyuka ugyanazt kapta el, amin előző hétvégén a fiúcska is átesett.

Délelőtt elkészítettem az ebédre valót. Csirkemellet sütöttem és rizst főztem hozzá. Az újabb adag levesnek csak délután tudtam nekiállni, amikor apuka hazaért a nagybevásárlásból, mert előző este minden alapanyagot elhasználtam.

Péntek révén délután nem kellett tanulnom a fiúcskával, akit csak megetettem, aztán Minecraftozott estig.

De nem volt hajlandó megenni a csirkét. Mint kiderült, iszonyatosan elsóztam, csak kivételesen nem kóstoltam meg sütés után, mert péntek volt, így halál nyugodtan adtam oda neki, és benne nem volt semmi gátlás (apukával ellentétben), így a szemembe mondta, hogy ez bizony pocsék lett.

(Nos, szombaton ettem belőle. Tényleg nagyon sós volt.)

A levesnél ezt a nem-kóstolom-meg dolgot már nem játszottam el, így azt nem fűszereztem félre.

Közben a szülők kértek, hogy a nyelviskolát függesszem fel a vírus idejére, ezért nekik is írtam emailt. És meg lehetett oldani! Annyit jeleztek csak, hogy írjam meg pontosan a foglalásom adatait, és ezzel az információval be tudták fagyasztani a foglalásomat addig, amíg újból el tudok járni az órákra. Ez hihetetlen megkönnyebbülés volt. Még három hetem volt hátra, ami azért sem időben, sem pénzben nem kevés, de semmi sem fog elveszni!

A magyarországi eseményeket követve pedig egyre több mindenkitől értesültem, hogy következő héttől a legtöbb helyen home office lesz, valamint péntek estére kiderült, hogy végül az egyetemek után az általános- és középiskolák is távoktatásba kezdenek.

Itt meg még mindig semmi…