A nyolcadik hét

Az előző részek tartalmából…

A sapka eltűnt, a házi pedig el sem készült teljesen. Mi lesz így Zsófival?

Vajon lesz-e elég ereje anyukának késő este kinyomtatni a képet?

Hogy alakul a sapka sorsa?

Elveszik? A teremben hányódik egész hétvégén? Netán a francia tanárnő megmenti?

Most minden kiderül.

Az egyik kérdésre már reggel kiderült a válasz, ugyanis, amikor 8 előtt leszambáztam a földszintre ellenőrizni a kisfiú táskáját, a kép ott várt engem szépen kinyomtatva és beragasztva a megfelelő füzet megfelelő oldalára. A sziklatömb fele, ami az éjjel a szívemen csücsült, ily módon leesett.

De a sapkával kapcsolatban még intézkedni kellett. Már nem udvari sorakozó volt, amikor beértünk a suliba, így a fiúcska osztályfőnökével nem tudtam beszélni, a termekbe pedig nem lehet bemenni. Az apja és jómagam is kértem tőle, hogy nézze meg a teremben a sapkát, majd szóljon, hogy megvan-e vagy nincs, amit természetesen nem tett meg. Így ácsorogtam jó 10 percet az udvaron, mígnem egy arra járó tanárnőtől segítséget kértem ez ügyben. Ő kedvesen megmutatta a talált tárgyak ládáját, amit áttúrtam, de a keresett fejfedőt nem leltem. Viszont a tanárnő megígérte, hogy rákérdez a francia tanárnőnél is, akinek a termében maradhatott ott a sapka, hátha ő tette el, mivel a kissrác neve szépen benne volt az említett tárgyban. Ezzel az ígérettel hagytam ott a sulit, ennyit tudtam a szülők kérésére is válaszolni, és nagyon reménykedtem, hogy délután a fiúcska már sapkával a fején fog rám várni.

Délután a nyelviskolából hazatérve szembesültem azzal, hogy a szárítógépben még a család ruhái vannak, amikor a saját mosásomat akartam betenni. Mivel mindkét lavór be volt fogva, kerítenem kellett valamit, aminek segítségével kitaktikázhatom a helycserét, csak időm nem volt rá.

Rohantam az iskolába, és hála az Égnek, a kisfiú fején volt a sapka, amit a francia tanárnő adott neki vissza. Ezzel a sziklatömb másik fele is porrá hullott. Hazaérve gyors kajafőzés, és a tévé előtt annak elfogyasztása. Mondjuk csak az ő részéről, mert én addig a ruhaprojektet oldottam meg sikeresen.

Csodák csodájára, amikor mondtam, hogy most már kapcsolja ki a készüléket, szó nélkül megtette. Aztán tisztességesen gyakorolta a zongorát is, és a kémia házit egy nyafival megúsztuk. Közben én is el tudtam kezdeni az angol házimat.

A plusz gyakorlásokkal (tehetségprogram) azért már meggyűlt a bajunk. Elég nehezen választotta ki a 18 (Atyaég!) munkafüzet közül, hogy melyikből szeretne tesztet megoldani, és segítenem kellett abban is, hogy belelendüljön a dologba.

Amikor apukája hazaért, már nem folytattuk a tanulást, hanem az előző héten épített kartonvárral játszottunk, közben megetettem.

Mikor elmentek anyuka elé a vasútállomásra, a ruháim is már megszáradtak, így egy sikeres, ámde kimerítő napot tudhattam magam mögött.

Kedden apuka később ment dolgozni, így nem a szokásos reggeli rutinomat csináltam, ami általában egy kis torna, hanem nekiálltam a fürdőmet kisikálni, mert néha azt sem árt. Mikor végeztem vele, már rohanhattam is nyelviskolába. Utána viszont a másik irányba indultam el, mert közben megtudtam, hogy olyan 20 perc sétára találhatok egy magyar boltot. El is mentem a Paprika Store-ba, ahol vettem néhány fűszert, Pick szalámit és Piros Aranyat. Sajnos Túró Rudiból teljesen kifogytak. Helyette viszont volt kokárdájuk, amit sikeresen Magyarországon felejtettem, és mivel közeleg március 15-e, abból is beszereztem magamnak egyet.

Hazaérve megebédeltem, sorozatot néztem, majd mire a kissrácnak szánt kaját is megsütöttem, apuka is hazaért. Így ő ment el a fiáért, mert vitte fodrászhoz, mivel a fiúcska loboncára már ráfért egy alapos nyírás. Mivel nem tudtam, mikorra érnek haza, semmi értelmeset nem csináltam délután.

Kaja után rögtön a plusz gyakorlásoknak ültek neki apja és fia, amivel nekem semmi tennivalóm nem akadt, így nekiültem a blogírásnak. Mire a kisfiú megírta, majd rengeteget veszekedve (ilyen, amikor családtaggal tanul valaki) ellenőrizték és kijavították, be is fejeztem az egész hét eseményeinek begépelését.

Ennyi is volt aznapra.

Szerdán a szokásosan telt a délelőtt és a kora délután. A csendes, ámde kitartó esőben hazahoztam a kissrácot, akit csak megetettem, mert utána apukája igazolványképet készíttetni vitte, ha már a rugby elmaradt az időjárás miatt.

Közben azért volt egy kis tennivalóm, mivel a kedves, édes macska leverte a kisfiú íróasztaláról az ott felejtett vizespoharat, aminek vadászhattam össze a szilánkjait, majd porszívózhattam fel a szobát.

Amíg odavoltak, sorozatot néztem és nassoltam… De aztán a blogolásra is rászántam magamat.

Amikor hazaértek, kicsit játszottam a fiúcskával, majd nekik megint plusz gyakorlás, nekem pedig az új bejegyzések közzététele követezett.

Csütörtök, avagy a balszerencse áradása…

Mivel már hetek óta egyre nő a valós hírek mellett a rémhírek száma is a Corona-vírussal kapcsolatban, és apuka már az előző héten mondta, hogy vegyek én is kézfertőtlenítőt, meg némi gyógyszert (Paracetamol) magamnak, végre rászántam magamat, és beszereztem őket. Itthon már szóba került az is, hogy három hetes, központilag elrendelt karantén kellene a vírus megfékezésére. Valamint folyamatosan kezet mosunk, olyannyira, hogy jómagam nem győzöm aztán krémezni, hogy ne száradjon ki teljesen.

De amúgy meg úgyis mind meghalunk…

Nos, ezzel a tudattal hoztam haza a kissrácot elég ramaty állapotban. Masszív fejfájásra panaszkodott és jól át is volt fázva. A második pont miatt, mondjuk az iskolát hibáztatom, mert egy esős, hideg kinti tesi órára miért nem adták parancsba a fiúknak, hogy ugyan már vegyék fel az aláöltözetet is, ha már egyszer mégis kimentek az udvarra?

Ezért első körben egy jó meleg zuhanyt rendeltem el, mialatt megtanácskoztam a helyzetet a szülőkkel. Utána öltözés, hajszárítás, kanapéra fekvés, néhány falat kaja, majd az orvosság bevétele. Szülői engedéllyel filmet nézett, közben időnként ellenőriztem az állapotát. Közben azért anyával is beszéltem ezzel kapcsolatban, így aztán igyekeztem kicsit több folyadékot is bediktálni a fiúcska szervezetébe.

Fél hét fele már egész jól érezte magát, ezért nem akart ágyba menni, viszont a tévét kikapcsoltattam vele, és egész könnyen belement abba is, amikor apja mondta neki, hogy írja meg a másnapi házit.

Ez a mentalitás kb. 10 percig tartott, mert aztán itt töltött időm legrosszabb veszekedése kezdődött… Először is, eldobta a könyvet, majd elkezdett hisztizni, hogy utálja a matekot. Oké, ilyet már csinált korábban, így kezdtem a csöndes rábeszéléssel. Akkor visszaült. Majd kezdődött elölről, még néhányszor megismételve a korábbi jelenetet egyre hevesebben mindkét oldalról.

Akkor már hajlottam arra, hogy vagy hagyom a sunyiba a leckét (majd a szülei megoldják), vagy legalább egy kicsit játszom vele valami nyugisat, mielőtt újra nekiülünk. De akkor meg ő mondta, hogy nem, megírja, és csapkolódva, de leült. Majd néhány perc múlva megint robbant. Minden volt itt kérem szépen, kiabálás, könyörgés, utasítás, meredt nézés, egyszer el is nevettem magam ezen a képtelen helyzeten.

Ekkorra már annyira belelovalta magát a hisztijébe, hogy semmi másra nem volt hajlandó.

Egyszerre viszketett a tenyerem, meg az arcát is meg akartam mosni jó hideg vízzel, de közben úgy megöleltem volna, hogy semmi gond, minden megoldható, csak higgadjon le.

De nem engedte.

A végén pedig felrohant a szobájába.

Ekkor kicsit összeomlottam.

Néhány perccel később azért beóvakodtam hozzá, és már nyugodtan, lecsillapodva kezdtük el a békülés folyamatát, amikor apuka hazatért…

Felvázoltam neki az alaphelyzetet, amit megértően fogadott.

Viszont, mivel a tényleges kibékülés még nem történt meg, aznapra én lettem a rosszfiú, ami miatt egész este csak lézengtem, macskát simogattam, és nem leltem a helyem.

A leckeírástól mondjuk nem menekült meg, mert az apjával, ámde már nagyobb hisztik nélkül, mindent megcsináltak.

Nekem viszont az eddigi legrosszabb estém volt.

Mivel az éjjel felszökött a láza, pénteken itthon maradt, de az apuka is, így szülői engedéllyel el tudtam menni a nyelviskolába, ami kifejezetten jót tett nekem. A nap szépen kisütött az esős hét után, így egy kicsit az épület előtt állva beszélgettünk csoporttársaimmal, élvezve a meleg, simogató sugarakat. Mindenki sokkal jobb kedvében volt, rengeteget nevettünk és beszélgettünk az órán is. Hazafele a hazaiakkal beszélgettem telefonon, aztán megérkezve még azon melegében megírtam a hétfői leckéimet is.

Mivel a kisfiú délután az ágyban fekve összegyógyult a tabletjével, amire nem volt időhatár, apukával felváltva időnként ellenőriztük a lázát (nem volt), itattuk és etettük.

Addigra már megenyhült felém, mert megbeszéltük, hogy hamarosan belevágunk a következő kézműves projektünkbe, a papírkaktuszokba.

Ezzel megnyugodva kuckóztam be magamat az ágyamba egy jó kis limonádéregénnyel, és olvastam késő estig.

😘