A hetedik hét

A hét egy bűvös szám.

A mesében is különleges szerepe van a hétfejű sárkánynak, vagy éppen a hetedik testvérnek. Az emberi sejtek hét év alatt cserélődnek le teljesen, valamint egy kutyaév hét emberi évnek felel meg. (Vagy nem. Valakik így tartják, mások cáfolják. Mindenesetre jól hangzik.)

Az emberi kapcsolatokban is (legalábbis azt mondják) mérföldkő a hetedik év.

És még sorolhatnám, hogy vajon miért egy hét alatt teremtette meg Isten a világot (természetesen a pihenéssel együtt)…

Nos, én nem éreztem semmi eget rengetőt a hetedik hét elején.

Bár, egy mélypont is lehet a változás indikátora. Most, félreértés ne essék, nem feltétlen az én mélypontomról van szó. Jó, picit elkényelmesedtem az iskolai szünet alatt, de szegény kissrác sokkal ramatyabbul volt, mint én.

A hétfőnk iszonyat hisztivel indult, ami délutánig kitartott. A nyelvsuliban sem remekeltem, a koncentrációm a tengeri uborkáéval vetekedett, így a napot már majdnem a kukába dobtam, amikor is apuka a kétségbeesett üzenetemre reagálva, miszerint a fia olyan nyűgös és fáradt, hogy kezelhetetlen, előrukkolt a megoldással. A pihenőterv mindenki életét megmentette. Hála az Égnek, el lettek engedve hétfőre a szokásos gyakorló feladatok, és lecke sem volt. Így mesenézés közben végre evett is a kissrác, majd a szülinapjára kapott Minecraft Lego-jával játszottunk, mini biliárdoztunk, olvasott egy kicsit, és este 8-kor (már nagyon régóta először) egy kis meleg tej után ágyba is került.

Csodák csodájára kedd reggel immáron kipihenten, jó hangulatban tudtunk készülődni az iskolába. Utána még sütni is volt kedvem (muszáj volt valami húsmenteset rittyentenem szerdára). Délután pedig köretnek krumplipürét készítettem a kisfiúnak, ami ízlett neki! Mivel apuka szinte velünk együtt ért haza aznap, rögtön megkaptuk az utasításokat, amik még kicsit tartalmazták a pihenőtervet, így mesenézés közben ettünk. A fiúcskát folyamatosan emlékeztetnem kellett, hogy egyen, vagy rágjon, mert különben megállt a szájában a falat. De sikerült! A zongorázás nem ment olyan fényesen, de legalább a leckéjét vita nélkül megírta. Az utolsó pont után érkezett meg a zongora tanárnő, mintha kiszámolta volna. Végre kicsit szusszanhattam, ezért el tudtam a családomnak is újságolni az örömhírt, amit délután kaptam, hogy egy bizonyos Kisasszony végre megszületett.

Este együtt olvastunk a kissráccal, majd az esti tej után átadtam a szüleinek.

Arra is volt még energiám, hogy elgondolkodjak a nagyböjti fogadalmaimon, lemondásaimon, amiket (nagyon remélem) be tudok majd tartani.

Hamvazószerda nem csak a Húsvét közeledtét jelezte számomra, hanem azt a tényt is, hogy végre haza fogok utazni egy rövid időre. (Remélem. Az egészségügyi helyzet azonban már sokaknak keresztbe tett, így nem lennék meglepve, ha nekem is megpróbálna.)

Aznap nem volt sok dolgom. A nyelvsuliban kifejezetten jól éreztem magam, és a fiúcskával sem volt semmi gond. A heti tervnek megfelelően tévét nézett, közben evett, majd zongoráztunk egy keveset, és öltözött is át rugby-re. Miután apuka elfuvarozta, pedig csak feküdtem a kanapén, a közösségiket görgettem, és simogattam a család macskáját, aki cserébe dorombolt nekem.

Mivel idekint senkivel sem vagyok kifejezetten ölelkezős viszonyban (néha a kisfiúval, ha éppen olyan kedve van), egyre nagyobb igényem van arra, hogy összebújjak valakivel. Jelen esetben egy lusta macskával, aki szereti, ha dögönyözik, és rájött, hogy én meg szeretem dögönyözni. Jó üzlet. Mindketten nyerünk rajta.

Február utolsó napjaiban megmutatta a tél is magát. Csütörtök reggel havas eső esett! Majd egy ideig nagy, könnyen elolvadós pelyhekben havazott is. A suliból hazafele menet természetesen a Let it go-t énekeltem. Még időben, mert amikor a nyelviskolába indultam, már elállt minden, és a nap is kisütött.

Viszont péntekre nagy esőket mondtak, és a talaj állapota miatt a fiúcska terepfutó versenyét is törölték.

Ezzel az örömhírrel menünk haza az iskolából délután, ezért nagyon jókedvűen telt az esténk. Volt filmezés, háziírás, zongorázás, valamint az estébe még egy kartonpapírból készült vár megépítése, benépesítése, és egy kis játék is belefért.

Apuka meg is jegyezte, hogy „Well done!” ami tőle hatalmas, örömtáncos, ugrálva ujjongós dicséretnek számít.

Péntek reggel a nyelviskolával Camden-be kirándultunk, pontosabban a híres neves marketet térképeztük fel. Először egy bevezető órával kezdtünk, ahol gondolattérképpel összegyűjtöttük, hogy ki mit tud róla, valamint, hogy miket érdemes még tudni, milyen kifejezések használata válhat hasznunkra, ha mondjuk bevállalunk egy alkudozást. (Nem tudom, hogy megtette-e bárki is.) 

Majd kisebb csoportokat alakítottunk, merthogy egy kvázi kincskeresős játék keretein belül (Scavenger Hunt Challenge) jártuk be a terepet, miközben olyan feladatokat kellett teljesítenünk, és természetesen dokumentálnunk, amik megfigyelésére nem feltétlen fordítottunk volna sok figyelmet. Így pózoltam egy Amy Winehouse festménnyel (híres énekes), jártuk be a Cyberdog üzletet (futurisztikus ruha), valamint sok más mellett, titokban fürdősót fotóztunk (nyelviskola színei- narancs és zöld), vagy szedtem fel a földről egy 2 Euro centest (kerek valami). 

Tényleg rengeteg kihívást teljesítettünk, kincset megtaláltunk, ami nagyon izgalmas módja volt a hely bebarangolásának, csakhogy egy idő után éhesek lettünk, valamint a szakadó eső, a szél és a hideg idő miatt annyira átfáztunk, hogy már csak nagy bögre teákról és kávékról tudtunk ábrándozni. Ezért egy gyors falafel után feladtuk és mentünk haza azzal az elhatározással, hogy alkalmasabb időjárási feltételek mellett visszajövünk.

Tényleg nagyon átfagytam délutánra. A bal hüvelykujjamat például csak itthon tudtam kiolvasztani.

Olyan jól esett ebédre a falafel, hogy gondoltam, sütök magunknak délutánra is, mivel estére úgyis a kisfiú egy vegetáriánus barátja jött át ottalvós bulira. Szerintem finom volt, viszont elég hagymás ízűt sikerült vennem, ami a kissrácnál kiverte a biztosítékot. Utálja a hagymát. Szóval veszekedett velem egy sort a kaja miatt, én meg a végén csak röhögtem, mert ugyanazt próbáltuk mind a ketten elmondani, hogy igen, összeütök valami mást neki, mert tényleg megértem, hogy ki nem állhatja az ízért. Amikor végre ezt megértette, nagyjából rendbe jöttek a dolgok. Egy időre…

Csak a befejezetlen házit ne kellett volna szülői parancsra megcsinálnunk! De aztán valahogy azzal is megbirkóztunk. Igen, mind a ketten komoly energiákat feccöltünk bele. Én abba, hogy elkészüljünk, ő pedig abba, hogy mindenben megtalálja a lehetőséget az ellenkezésre.

Még jó, hogy 6 körül megérkezett a barátja, elkezdtek játszani, és onnantól koncentrálhattam a vérnyomásom csökkentésére és a még mindig az egész testemben érzett hideg felolvasztására.

Este már csak egy Neocitranra és a jó meleg dunyhára vágytam.

Meg is kaptam némi gyerekzsivaj kíséretében…