Húsvét
Nagyszombat
gyönyörű meleggel köszöntött minket. Az egész nagyhéten jó idő volt,
szokatlanul esőmentes idekint Angliában.
Nagy
tervekkel vágtam neki a napnak. Legalábbis reggel még úgy éreztem, meg is tudom
őket valósítani. Megszoktam ugyanis, hogy nagycsütörtöktől nagyszombatig a
lelkünk mellett a házunkat is tisztává varázsoltuk. Mivel itt nincs akkora
birodalmam, gondoltam, amikor a család is takarít, akkor vágok bele én is.
Csakhogy az
élet, vagy inkább a kisfiú közbeszólt. Az ebédet a teraszon fogyasztottuk el,
mint a héten már többször is. Nagyon kellemes volt. Az étkezés befejeztével a
fiúcska úgy döntött, hogy márpedig velem fog játszani. Hiába voltak más
terveim, mit tehettem volna? A szülők dolgát természetesen így nagyban
megkönnyítettem, hiszen a fiukat volt, aki lefoglalja. Tehát a tableten
játszottunk mialatt a szülők takarítottak. Közben azért egy kis zongorázásra is
sikerült rábeszélnem, bár véleményem szerint nem ért túl sokat, mivel még fél
szívvel sem csinálta.
Majd újabb
kör játék, csakhogy az a tablet, amivel én szoktam játszani, folyamatosan ledobódott
a hálózatról, ezzel jókora csapkolódós hisztit indukálva, mert így nem tudtam a
fiúcskával játszani, márpedig neki ezek voltak a délutáni tervei. Próbáltam
rávenni, hogy akkor pihentessük egy kicsit az eszközöket, és a játékban
szünetet tartva kezdjük el a tojásfüzért, amit húsvéti kézműveskedésnek
terveztem. De nem. Annyira ráfeszült a
dologra, hogy együtt kell Minecraft-oznunk, hogy se szép szóval, se
fenyegetéssel nem lehetett hatni rá. Még a barátai hívását sem fogadta, ami
lehetett a makacssága és a játék varázsa miatt is, de titkon nekem nagyon jól
esett a tény, hogy velem szeretett volna játszani, akármi legyen is az oka. Végül
a szülők is feladták, és hagytuk egy kicsit dühöngeni, de azért én ezalatt bent
ültem a szobájában, és elkezdtem a tojásokat kartonból kivagdosni. Egy idő után
ő is lenyugodott, én is végeztem az előkészületekkel, aztán a hálózat is
működőképes lett.
No végre!
Immáron nyugodtan
folytattuk a föld alatti házaink építését, és mire újból ledobott a rendszer,
már jócskán kijátszottuk magunkat, tehát el tudta engedni a dolgot. Így
videózás és fagyizás közben segített a tojásfüzér befejezésében, amit azon
melegében fel is raktam a szobája falára.
Ekkor már
fél 7 fele járt az idő, tehát a szobámba mentem megnézni a nagyszombati
szentmisét.
Ekkor ütött
meg igazán a családomtól, a barátaimtól és a megszokott hagyományainktól való
távolság. Többször is elsírtam magam részben a meghatottságtól (öcsém
gyönyörűen énekelt és a liturgia is felemelő volt), részben pedig a
magányosságtól. Mikor véget ért, gyorsan leszaladtam a konyhába valami „ünnepi”
vacsorát összedobni magamnak, mert a családom odahaza a vacsoraasztalnál már várta
a videóhívásomat.
Amint
megláttam a képet, összeszorult a szívem. Otthon a szépen megterített asztal
látványa fogadott, körülötte a szüleim és a testvéreim. Mindenki ki volt
öltözve, a tányérokon pedig sonka, tojás, és az elengedhetetlen kukoricás
rizssalátánk, ami nélkül számunkra nem ünnep az ünnep. Ezzel éles ellentétben,
rajtam az a kényelmes ruha, amit napközben viseltem, a vacsorám az előző napi
és az aznapi maradékból összetákolva, mert így legalább főttételt ehettem, még
ha nem is sonkát, és szép vacsoraasztal helyett az ágyamon ültem törökülésben.
Gyorsan el
kellett engednem a rosszkedvemet, mert ezek a beszélgetések sokkal értékesebbek
annál, hogy végig keseregjek. Meglepődtem, amikor nem is kellett erre
különösebb erőfeszítést tennem, mert már a köszönéstől és távkoccintástól kezdve
jól éreztem magamat. A tesóim hozták a formájukat, a mindennapi események
megbeszélése közben rengeteget viccelődtünk és nevettünk, ami elfeledtette
velem a távolságot.
Este ezzel a
jó hangulattal tervezgettem a másnapi reggelimet. Mivel anyuka mégsem főzött
még tojást, gondoltam, reggel talán főzök magamnak egyet, vagy csinálok mikrós
bögrés sütit a kalács helyett.
Végül
vasárnap reggel egyiket sem csináltam meg, mert még nagyon aludt a család,
amikor lementem a konyhába, és nem akartam sokáig zajongani. Ehelyett a sonkás
(!) szendvicsem mellé kentem egy lekváros kenyeret is, hogy kirúgjak a hámból. Micsoda
lakoma volt!
Nem sokáig
olvashattam utána, mert hirtelen felélénkült a ház, és rövidesen a fiúcska a
tojásvadászat hírével rontott be hozzám. Most csak azért sem engedtem, hogy az
ilyenkor szokásosan rám telepedő rosszkedv átvegye az uralmat felettem (nem
értem magamat, mindig várom a Húsvétot és a Mikulást is, de a nagy nap reggelén
általában olyan nyűgös vagyok, mint három óriáscsecsemő). Nem is sikerült neki.
Nagyon élveztem a meleg reggeli időt, és a kertben a tojáskeresést. A „nyuszi”
nagyon ötletesen rejtette el a tojásokat.
A fiúcskának
is annyira tetszett, hogy a nappaliba visszatérve Minecrafton rendezett nekem
egy virtuális tojásvadászatot, majd elkezdtük nézni a Hop című filmet. Sajnos
ezt ő hamar megunta, szóval egyelőre nem tudtam meg, mi lett a történet vége.
Nem sokkal
később a szülők szóltak, hogy kezdődik a barbecue. Ilyen sem történt még velem
Húsvétkor! Míg arra vártunk, hogy apuka megsüsse a húsokat, anyukával és a
kisfiúval az udvaron játszottunk. Az idő szinte nyárias volt, és a néha
megdöccenő beszélgetés ellenére is nagyon élveztem ezt a különleges
Húsvétvasárnapot.
Mivel
mindenki elpilledt az ebédtől, én is ledőltem olvasni a szobámba, de aztán,
számomra túl hamar berontott a fiúcska, hogy most pedig a beltéri tojásvadászat
veszi kezdetét. Ez is jó volt, viszont dehogy szabadultam utána! Új Minecraft
projektbe kezdtünk bele, és egészen este 7-ig állatkertet építettünk. Akkor is
csak azért tudtam elszakadni, mert észrevettem a kissrácon a fáradtság jeleit,
és erre taktikusan lecsapva jeleztem neki, hogy nekem még aznap misét kell
hallgatnom. Hála az Égnek a „mise” és a „családommal beszélgetek” varázsszónak
számítanak számára is, és ellenkezés nélkül el szokta fogadni, amikor ezekre
hivatkozva utasítok vissza valamit. Azért, nyugi, nem használom ezt ki.
Sajnos,
mivel így jócskán 8 után tudtam volna csak csatlakozni a családomhoz egy „közös”
mozizásra, azt lemondtam, mert a húgom miatt nem akartam megváratni őket.
Tehát mise
után egy könyv társaságában töltöttem az estét.
A hétvége
folyamán néha kicsit zavart, hogy ennyire igényli a fiúcska a társaságomat, de
utólag rájöttem, hogy igazából a fontos dolgokra így is jutott időm, és
legalább arra nem volt energiám, hogy az otthontól való távolságomon sokat
töprengjek, mert le voltam foglalva a játékokkal és az új élményekkel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése