A tizenkettedik hét, avagy a második karanténban

Hétfő. Újabb hét, újabb hétköznapok, újabb kihívások…

Ez a 10-kor elkezdünk tanulni dolog már az első összezárt hetünk vége felé sem nagyon akart működni, hát még a rákövetkezőn.

Azért általában 11 óra fele mindig elkezdtünk valami tanulásra emlékeztető dolgot csinálni. Hétfőn ez a földrajz PPT befejezése volt. Az alapot anyukájával már előző este összeállították, nekünk csak a megfelelő képeket kellett beszúrnunk, és meganimálni őket. Egyszerűnek hangzik, de annál nehezebb volt egy helyben tartani a kissrácot. Nem is nagyon sikerült. Végül feladtam a dolgot, és minden dia elkészülte után hagytam neki időt, hogy kitombolja magát, ugráljon, tornázzon, mert akkor legalább a következő 5-8 perc alatt tudott is koncentrálni. Mivel saját képeket is bele akartak rakni az előadásba, folyamatosan az anyjához rohangált, aki szegény, így aznap délelőtt nem sokat tudott a munkájával foglalkozni…

Délután azért összeszedtük magunkat annyira, hogy a házi olvasmánnyal és a matekkal is tudtunk haladni. Majd egy újabb netes játék rejtelmeibe nyertem beavatást. Szerintem mindenki ismeri azt a típusú gyilkosos játékot, amikor körben ülünk törökülésben, vannak gyilkosok, egy orvos, egy rendőr, és a játékvezető azt mondja, „Elalszik a város, felébred a…” Nos, ennek a netes verzióját játszottuk részemről unalomig, de a kisfiúnak annyira tetszett, hogy az egész családot rávette, hogy a munkaidő leteltével élőben is próbáljuk ki.

Az a változat, amit én ismertem, és a netes között azért voltak különbségek, amiket a fiúcska nemes egyszerűséggel összemosott, így egy elég sajátságos mixet kaptunk, járkálással és két élettel (mert kevesen voltunk), amit a szüleivel nagyon igyekeztünk megfelelően értelmezni.

Ő remekül szórakozott, mi többiek pedig nagyon örültünk ennek…

Kedden az akciófigurákkal kezdtünk, majd a háziolvasmánnyal folytattuk. Amivel végül a kanapé párnáiból épített bunkiban kötöttünk ki, de együltőhelyünkben (részemről leginkább félig fekve, kicsit összenyomódva, igencsak elzsibbadva) 10 oldalt is haladtunk vele, ami rekordnak számított. Egy kis matek házit követően meggyőzte az anyját, hogy igazán megnézhetnénk a filmet is, bár a könyvnek még a felénél sem jártunk. Végül a szobámban kuckóztuk be magunkat az ágyamra, előttünk tálcán az ebédünkkel, és kajálás közben a laptopomon megnéztük a Wonder-t. Persze nem könnyítette meg a dolgomat. Hogy is képzelhettem, hogy egy film és a kaja eléggé leköti ahhoz, hogy megüljön egy helyben? Neeem. Miközben néztük a filmet, ő néha felpattant, nézegette a dolgaimat, dobálta Maxot a rókaplüssömet, mesélt, aztán kérdezte, hogy amúgy az előbb mi is történt a filmben, én meg nem győztem időnként lefogni, hogy néhány falatot belédiktáljak…

Némi leckeírást követően kitalálta, hogy (az előző heti karkötő-árusítás sikerén felbuzdulva) mindketten nyithatnánk saját boltot, ahol a szülők tudnának vásárolni. Ő rögvest lecsapott minden létező elektronikai eszközre, és berendezte a maga üzletét a szobájában (L3B), részemről pedig a lustaság győzedelmeskedett, és a labdás kosarát előkapva a kisszobában lévő, a cica által sosem használt emeletes macska kaparófát polcként használva nyitottam meg a labdaüzletemet (The Round World-legalább a nevében volt némi fantázia…).

Mivel a szülők még dolgoztak, a vásárlással várnunk kellett 6 utánig, tehát rábólintottam egy Minecraft házépítős csatára, amit, minő meglepetés, ő nyert meg, de meglepetésemre kifejezetten tetszett neki a házam, és olyan nagy dicséretet kaptam tőle, hogy ez nem is rossz egy kezdőtől.

Hohó! Reszkess világ! 😎

Szerdán iszonyat erőfeszítésembe került kimásznom az ágyamból, de a kávé és a reggeli nyugalom erőt öntött belém, és egy kicsit pakolásztam is, mielőtt belevágtam a napba.

Bár mást terveztem, de végül a tanulási idő előtt amolyan Pán Péter és Hook kapitány párharcot folytattunk a szobájában, majd, amikor a szülők ránk szóltak, hogy nagyon dübörgünk, az én szobámban, pontosabban az ágyamon folytattuk vérre menő kardpárbajunkat.

 Aztán a Wonder-t megint az újjáépített bunkiban olvastuk, majd következett egy nehét fél óra, mialatt próbáltam rávenni, hogy ne a szüleit vegzálja, főleg, hogy mindketten éppen céges hívásokat bonyolítottak le. De végül átkattant benne valami, mert nemcsak a matek háziját, de több plusz tesztet is önként megírt.

Sose fogok rajta kiigazodni.

Na ja. Csakhogy ez a csodás béke nem volt hosszú életű. Amint az apja felvetette, hogy közösen kijavítják a teszteket, rögtön bedurcázott, és arra is alig lehetett rávenni, hogy a kedvenc ebédjét elfogyassza. Végül lehiggadt, és miközben a tabletjén filmezett és játszott, én javítottam ki a teszteket, és közösen, nyugiban vele is átnéztem és kijavíttattam a tévedéseit.

Nem tudom mi szállt meg engem, de nagyon örültem a lelki nyugalmamnak és a varázshangomnak, ami hatására hihetetlen módon, szó nélkül oda tudott mellém ülni. Kár, hogy csak ritkán tudom ezt csinálni. Biztos valami pedagógus mágia, amit bár pedzegetek, még nem tartozom a beavatottak közé.

Ezt követően együtt játszottunk a tabletekkel, és amikor az apja elhívta sétálni, nem akart menni, mert éppen velem volt! De még kitartott a csodahangom, mert amikor mondtam neki, hogy menjen csak nyugodtan, én pedig megvárom, és este is játszunk még egy kicsit, felállt, átöltözött, és boldogan ment sétálni. Ki érti ezt?

Csütörtökön mozinapot tartottunk. Reggel nem egy sorozatrészt, hanem a Tintin filmet indította be a tabletjén, és én is leheveredtem mellé. Meglepően jó volt. Elsőre furcsának találtam az animációját, de miután megszoktam, nagyon élveztem. Aztán kedvenc szuperhős csapatunkkal többször is megmentettük a világot.

Már elmúlt dél, mire le tudtunk ülni Wonder-t olvasni. Már amennyire azt közös tevékenységnek lehetett tekinteni, hogy merő passzióból nem volt hajlandó megszólalni, amíg az anyja nem tanul vele, így, mivel az momentán nem volt lehetséges, én olvastam fel neki néhány oldalt, és eldöntendő kérdéseket tettem fel a hallottakkal kapcsolatban, hogy legalább minimálisan megdolgoztassam őt.

Ebéd közben mozinap második felvonásaként Így neveld a sárkányodat 1-et néztünk. Ez a sorozat örök szerelmem! Sose fogom megunni.

Ezt követően matekoztunk kicsit, de aznapra szülői ukázként szövegértés volt még kiadva nekünk, amin teljesen kiakadt. Mivel ez a hiszti is túlnőtt a hatáskörömön, végül az apja nyugtatta le. Beszélgettek, aztán a kisfiú játszhatott a haverjaival, és bár a szövegértéstől nem menekült meg, de este, anyukájával csinálták meg.

Az ily módon felszabadult délutánomat pedig olvasással és egy kis mozgással töltöttem.

A péntek nagyon nyugisan indult. Semmi sem háborgatta a reggeli én-időmet (reggeli+kávé+könyv=boldogság), és még az otthoniakkal is telefonáltam egy kicsit.

Délelőtt megint inkább játékkal kezdtünk, tehát Minecraftoztunk. Kezdek ráérezni az ízére, és ezáltal a hatása alá kerülni. Ajjaj!

Ezt követően nagy nehezen megint belevetettük magunkat a házi olvasmányába, de legalább aznap lekötötte a kissrácot.

Ebéd után a haverjaival játszott a neten, így én nyugiban tudtam olvasni, és péntek révén a szülők sem emeltek kifogást a lazaságunk ellen.

Minden a legnagyobb nyugalomban telt egészen fél 6-ig, amikor is fejecskéjét bedugta az ajtómon és kérte, hogy játszanék-e vele, mert egy darabig most nem tabletezhet. Képzelem, mi lehetett az oka. Tapasztalatból tudom, hogy nagyon könnyű összeveszni a versengős játékok közben, tehát valószínűleg jó kis csetepaté tört ki közte és az osztálytársai között mialatt Fortnite-oztak vagy akármit is játszottak.

Uhh, azért most nem ugrottam olyan készségesen, mint ha délelőtt vagy koradélután invitált volna játékra. De legalább én választottam meg, mit is játsszunk. Tehát könyvteniszeztünk (könyv=ütő; szivacslabda=hmmm...labda) majd egy órán keresztül, majd, amikor már nagyon dübörögtünk, a szobámban folytattuk, ahol egy kicsit ugrálhatott is az ágyamon, hogy még jobban lefáradjon.

Ezt követően próbált rajtam keresztül próbálta kisebbik öcsémet meggyőzni a Fortnite előnyeiről, mert amióta tudja, hogy ő is szokott hasonlókkal játszani, időnként be akarja szervezni az ismerősei közé. És bár az akciója nem járt sikerrel, az mégis megmelengette a szívemet, hogy milyen szívesen megismerkedne a testvéremmel.

 💖