A hatodik hét vége - gyerekdallamra - szombat, vasárnap

Jó dolgom van, mint erdőn a madárnak. 😉

A szombatom nagyon kényelmesen indult. Fogalmam sincs, hogy mit csináltam egész délelőtt, mindenesetre csak dél után sikerült útra kelnem.

Két célom volt a szombati úttal. Egyrészt a kissrác szülinapjára már két hete kerestem Minecraft-os zoknit, amiből az interneten nem volt gyerekméret, a közeli Primark-ban pedig csak ez a típusú zokni hiányzott. Más ruhadarabot még nem akartam venni, mert túl személyesnek éreztem volna például egy pizsivel meglepni őt. Ezért úgy döntöttem bemegyek a belvárosba, mert ott biztosan nagyobb a választék mindenből.

A másik célom a Harry Potter második kötetének beszerzése volt, mert éreztem, hogy még a hétvégén be fogom fejezni az elsőt.

Mindenben igazam lett. Zoknit is találtam, és a könyvet is befejeztem szombaton a hazafele úton. De ne szaladjunk ennyire előre.

Miután két kedvenc üzlettípusomat bejártam (könyv és ruha) és beszereztem, amit akartam, hirtelen dolog nélkül maradtam.

Már korábban, a könyvesboltból a ruhaüzletbe menet körbenéztem China Town-ban, a város kínai negyedében, ahol a házak között piros lampionok, az utcák elején pedig kínai kapuk hirdetik, hogy itt egy másik világba fog a kedves látogató belépni. Tele volt a negyed éttermekkel, kifőzdékkel, ajándékboltokkal, valamint még egy hatalmas pandával is találkoztam. 🐼

Tetszett a nyüzsgés, ezért úgy döntöttem, céltalan kóborlással fogom elütni délutánomat.

Így történt, hogy felfedeztem magamnak Sohót, a város legbohémebb részét. Keveset fényképeztem, mert a képek inkább lepukkantnak mutatták volna, ami igaz is volt az épületekre nézve, de nem az emberekre! Mert ők adták a városrésznek azt az aromát, ami olyan közkedveltté tette. Nem is tudom, hogy a helyiek vagy a turisták néztek ki őrültebben. Olyan öltözékek jöttek szembe velem, hogy a kedvenc cseresznyés zoknim elsápadt a színpompájukat látva. A szórakozóhelyek még nem, de az éttermek mind-mind tele voltak, a színházaknál már sorok kígyóztak a délutáni előadásokra, és elsétáltam jónéhány kifejezetten feltűnően reklámozott melegbár mellett, amik Budapesthez szokott szememnek újdonságként hatottak. A legtöbb színház egy-egy szuperprodukcióra volt ráállva, így az idei leghíresebb darabok óriásplakátjait mind-mind láttam. Már csak el kéne mennem rájuk, csak bírjam fizetni…😅

A Covent Garden egy részét is bejártam. Valami hihetetlenül rabul ejtettek az épületek, az üzletek és a kínálat is. Bár meg tudtam állni, hogy minden pénzemet tetszetős hülyeségekre költsem el, a szememet jóllakattam nézelődés közben.

 A lábam még a Waterloo Bridge-en is átvitt a Temze túloldalára, de ott már az alkonyat és a hangulat nélküli lepukkantság fogadott. Ezért nagyon hálás voltam, amikor belebotlottam egy olyan buszmegállóba, ahonnan indult busz Wood Green-be, ahol át tudtam szállni az Enfield-be közlekedő járatra. Így is vagy másfél óra volt, míg átzötykölődtem a városon. Ennek az útnak köszönhettem az első Harry Potter befejezését. 📚

A vasárnapom szelesen és esősen indult, de azért nem volt annyira viharos, hogy ne jussak el a templomba.

Hazaérve anyukát már nagy készülődések közepette találtam, mivel aznap volt a kisfiú kilencedik szülinapi bulija. Apuka és a kissrác elmentek itthonról, én pedig segítettem anyukának a nappalit átrendezni és egy kicsit kidekorálni, étkészletet kirakni és egy kicsit takarítani.

Amikor a bejárati ajtó mellé ragasztottuk fel a lufikat abban bízva, hogy nem fújja el majd őket a szél, megtörtént megint a csütörtöki eset. A szél kizárt minket az anyukával…

Csakhogy most senki más nem volt a házban. 😳

De…

A teraszajtó ezúttal nyitva volt a takarítás miatt. Már csak be kellett jutnunk a hátsó kertbe.

A magas palánkkerítésre nem tudtunk felmászni, viszont megakadt a szemem a kukákon. Így történt, hogy anyuka tornászokat megszégyenítve átmászott a kerítésen, miközben és fogtam alatta a kukát és figyeltem, hogy elkapjam, ha megcsúszna. Ő pedig bemenve kinyitotta nekem a bejárati ajtót. A nyitott teraszajtó megmentett minket, és bár az összes maradék lufit kifújta a szél a kertbe, csak egyet nem találtunk meg. Ezt még jó üzletnek is felfoghatjuk.

A kisfiú tortája szenzációs lett, végül a nap is kisütött délutánra, ezért a bulisátrat is gond nélkül fel tudták állítani a hátsó kertben. Meg lettem én is invitálva a szülők körébe, de nem volt kellő energiám a bazsalygáshoz, ezért inkább elbarikádoztam magamat a szobámban. A parti hangjai azért felszűrődtek hozzám, valamint az erkélyemről néhányszor lekémleltem az udvarra, a végén pedig a fiúcska is biztosított róla, hogy remek volt a szülinapja.

Az ajándékok mennyiségéből és minőségéből ítélve nem csak a közös játék alapján mondta ezt. 😀