A harmadik hét

Nem indult túl fényesen. Nem éreztem jól magam, így napközben szinte semmit sem csináltam. Na jó, a blogot azért beindítottam, és az első két bejegyzést is nyilvánossá tettem, de nagyjából ez volt az összes győzelem, amit elkönyvelhettem magamnak.

Délután a kisfiúval mindent csináltunk, de semminek sem jutottunk a végére. A kaja felét a szülei sem tudták megetetni vele (mint kiderült, nem szereti a halrudacskákat, csak erről nekem nem szóltak), a házikat nem fejeztük be (sok is volt, de mivel nem másnapra kellettek, nem erőltettem), a zongora gyakorlás jól indult, aztán mégis hiszti lett a vége (az a bizonyos türelmetlenség), az olvasás elmaradt, de legalább autóztunk egy keveset.

Ja, és a tabletmegvonás! Mivel nem sikerült olyan jól a Spelling (betűzés) tesztje, a héten nem tabletezhetett. Na, ezt nem nagyon tudta megemészteni…

Viszont este A muzsika hangját néztük a családdal, így a nap végét már nagyon élveztem. A másnapot is csak az mentette meg, amikor este befejeztük a filmet.

Kedden elmentem a kettes számú nyelviskolába próbaórára (itt legalább fogadtak...), de nem nagyon jött át a dolog. Túl lassú volt az óra folyása, és nagyon tankönyvszaga volt. Ha nem kellett volna a nyelv miatt folyamatosan figyelnem, talán unatkoztam is volna. 😴

De még így is jobb volt annál, ahova el sem jutottam.

Emellett hihetetlenül elfáradtam, így délutánra a feszültség némi sírással kísérve távozott belőlem. Aztán jött a többi. Előző nap olyat főztem, amit a kisfiú nem evett meg, tehát, miért nem adtam neki több gyümölcsöt? Kedden megette a gyümölcsöket keksszel, de miért nem főztem neki rendeset? Ami múlt héten ízlett neki, lehet, hogy a következő héten eltolja magától (tapasztalat, így jártam a banánpalacsintákkal…), így szinte lehetetlen a tökéletes menü kivitelezése.

Ráadásul apuka is fél órával hamarabb hazaért, ezért persze, hogy még nem voltunk kész semmivel.

Lehet, hogy a betegségem is hozzátett a dologhoz, de különösen alkalmatlannak éreztem magamat aznap. Eljöttem otthonról felnőni, aztán itt is egy nagyra nőtt gyerekként kezelnek sokszor. El is gondolkodtam, hogy egyáltalán mit erőlködök? 😩

Lehet, hogy a kedd abszolút mélypontja kellett ahhoz, hogy szerdára valami átkattanjon bennem. Végre megfőztem az első krumplistésztámat (tehát a krumpli alapot, és hozzá külön-külön a sima és a GM tésztát), kicsit tornáztam is (ágyő punnyadás!), és terveket kovácsoltam a hétvégéimre.

A délután is jobban sikerült. A töri házit befejeztük és rengeteget zongoráztunk.

A mesterfőztömet viszont csak az apuka kóstolta meg, mert a kissrácnak botor módon elárultam, hogy hagyma is van benne… Többet nem követem el ezt a hibát. 😅

Apukának viszont nagyon ízlett, és amíg volt a krumpliból, a héten minden este evett belőle.

Másnap apuka betegszabin volt otthon, így egész nap kerülgettük egymást. Jobbára sorozatot néztem, és azon kattogtam, hogy a kettes számú nyelviskola helyett nem kéne-e egy hármas számút is meglesnem magamnak. Végül megtettem, és pénteken el is mentem a próbaórára. Már amikor megérkeztem, éreztem, hogy az lesz a befutó, és az óra után pedig abszolút biztos lettem benne. Utána, ha már egy rakat bolt volt a környéken, ott maradtam vásárolgatni, mert jobb ötletnek tűnt, mint apukával tovább kerülgetni egymást.

A csütörtökről még annyit, hogy a kissrác irtózatosan rossz kedvében volt, mert délután rugby közben felrúgták (mondjuk, ez ebben a játékban benne van), így akkor hálás voltam, hogy apuka itthon volt, mert nem biztos, hogy egyedül elbírtam volna vele. Végül estére megbékélt, és beavatott a Nintendo rejtelmeibe.

Hát… Hogy is mondjam? Nem vagyok őstehetség. 

Aznap este még két másik aupairrel beültünk a pubba egyet kipanaszkodni magunkat.

Jól esett.

Pénteken pedig a kisfiú vendégségben volt, ezért vásárolgatás után is szabad voltam egész este.

Összességében a harmadik hetem első felét az abszolút mélyponttal tudnám jellemezni, de a hét második fele azt is megmutatta nekem, hogy onnantól már csak felfele vezet az út.

Tehát minden jó, ha a vége jó! 😊