A második hétvége

Mielőtt belevágnék a hétvége ecsetelésébe, engedjetek meg némi elmélkedést is!

Egyeske: Azt már meséltem, hogy a kisfiút nehezen lehet mozgósítani, ha olvasásról van szó. A legkönnyebb módja a motiválásának, ha valamennyi (tabletes) játékidőt helyezünk kilátásba bizonyos oldalmennyiség után. Vagy, teljesen ki tud kelni magából, ha szülői parancsra tabletmegvonásban részesül valami miatt, legyen ez rossz osztályzat vagy magaviselet. Ha van választási lehetősége, biztos, hogy először a tabletért nyúl, nem pedig az egyéb játékokért. De, hogy ne csak panaszkodjak, kellemes csalódás volt, amikor kis erőltetés után teljesen bele tudott feledkezni egy társasjátékba, autózásba, várépítésbe, és főleg a kézműveskedésbe. Amikor láttam rajta, hogy végre megszűnt körülötte a világ, és a  (szakkifejezéssel élve) finommotorikát és képzeletet fejlesztő tevékenységnek él. 💙

Tehát, van remény!

Ketteske: Több barátom is feltett elsőre szokatlannak tűnő kérdéseket a „Hogy vagy?” és a „Mesélj, milyen odakint?” mellett, amik tényleg elgondolkodtattak.

Eddig mit szeretek a legjobban? / Mit viszek haza aznap? Erre a két kérdésre kb. ugyanazt tudom válaszolni. A vörös téglás házakat, mert egységesek, de mégsem egyformák, és ez adja a szépségüket. Ezért szeretek annyira a kertvárosban élni. Gyönyörű az utcák összképe, de ha egyesével górcső alá veszem a kis (no, nem mind olyan kicsi…) ikerházakat, még az egymás tükörképeinek tűnők között is előfordulnak a lakókat jellemző, a ház hangulatát és személyiségét megadó különbözőségek. Itt egy különleges ajtó, ott egy ablaküveg, amott egy aranyos kis járda, vagy valami kis kiugró… Netán egy olvasófülke? Az építészet, vagy inkább maguk az épületek, a különböző stílusok mindig is lenyűgöztek, és a környék bővelkedik az apró kis csemegékben, amikkel nap mint nap jóllakathatom a szememet.

A fű és főként a mohák zöldjét, meg a furcsa kerti növénytársulásokat is hazaviszem. A sok elő miatt mindenhol gyönyörű élénk a fű, és ez a se nem nagyon hideg, se nem nagyon meleg, de azért nagyon is esős tél izgalmas dolgokat művel a kertekben. Példának okáért a szomszédnak van egy pálmafája, mellette egy virágba borult fácska, nálunk pedig egy teljesen elsárgult bokorsor, valamint némi örökzöld. Mintha a négy évszak lenne összesűrítve egy helyre.

Bolond vagy, Természet? 😂

Mi az, ami igazán meglepett? Az, hogy sirályvijjogásra ébredek reggelente. Ezt máig nem szoktam meg. Aztán meglepett a sok-sok szürke mókus is, és nagyon nehezen szokom a balkezes közlekedést.

Most pedig következik a várva-várt hétvége. A tényleg várva várt!

Ez is péntekkel kezdődött, mint az előző, de csak este. A közelben van egy nagyon hangulatos pub, a Queen’s Head (rengeteg ilyen hely van a városban, például King’ Head, Nag’s Head…), ami az aupair-ek törzshelye, mivel senkitől sincsen túl messze. Itt találkoztunk volna este 9 körül, természetesen mindenki késett, így csak fél 10 fele verődött össze a társaság. Csakhogy élőzenés este volt, így szinte be se fértünk, ülőhely meg végképp nem volt sehol. Oké, akkor újratervezés. Elmentünk egy másik helyre, de ott is sokan voltak, ráadásul nagyon bunkó volt a személyzet, szóval inkább visszafordultunk. Ezzel annyi idő elment, hogy a törzshelyünkre visszatérve, már volt állóhelyünk! Juhé!

A zene jó volt, viszont kicsit kívülállónak éreztem magam a csajok között. Kis társaságokban lehetett leginkább beszélgetni, így ide füleltem, ott egy kicsit hozzászóltam, de leginkább csak léteztem, mert vagy nem tudtam őket követni, vagy olyan téma volt, ami tényleg csak kettejükre tartozott.

Olyan keserédesre sikeredett az este.

Félve is néztem a szombat elébe, amikor is átmentünk az egyik lányhoz, mert a család éppen elutazott.

Szombaton nem is nagyon csináltam semmit. Talán az egyetlen említésre méltó dolog, hogy megírtam a Prológusomat, de egyelőre csak anyukámnak küldtem el felülvizsgálatra. Aztán készülődnöm kellett.

Végül nem volt miért aggódnom. Persze, az első nagyjából másfél óra kissé feszélyezett volt. Valaki még nem érkezett meg, a házigazdánk a vacsit csinálta, mert megcsúszott a készülődéssel, a legbeszédesebb lány pedig elmélyülten rajzolta a játéktáblát az egyik ivós társashoz.

De amint belekezdtünk a cideres doboz aljára ragasztható Ki vagyok én?-be és a kaja is elkészült, rögtön feloldódott a hangulat. A thai kaja valami eszméletlen finom volt, és remekül elszórakoztunk közben azzal, hogy kitaláljuk, melyik híresség lehetünk.  Én csak kettőt, de az egyik lány vagy hat nevet ki tudott találni.

Ezt követően Alexa vezetésével (a család okoskütyüje, ami a névparancsára reagál, és mindent megtalál az interneten) vezetésével játszottunk egy játékot, amihez a nevünket be kellett diktálni. Nos, a Zsófit nem tudta értelmezni, ezért az első körben Rosie voltam… A második kör előtt már okosan Sophiet diktáltam be.

A harmadik felvonás a táblajáték volt. Nagyon vicces mezőkkel és feladatokkal. Itt már folyamatosan röhögtünk valamin, de mivel eddig ciderrel játszottunk, jól bírtuk.

Én éjfél körül hamupipőkésen leléptem, de aztán a lányok mesélték, hogy utána ők még nekiindultak az éjszakának. Ezt kivételesen nem bántam, hogy kihagytam, mert már fáradt voltam amúgy is. A misére is alig tudtam felkelni, aztán délutáni tevékenységem kimerült abban, hogy a családdal sétáltam egyet a parkban, mert fel kellett avatni a kisfiú Karácsonyra kapott görkoriját. Majd, mivel ők vendégségbe mentek, benyomtam a Netflixet.

Este még az otthoniakkal boldogítottuk egymást videóchaten keresztül, utána pedig bebújtam az ágyba és A kis herceget olvastam. De már angolul!!! 😎

Aztán el is telt a vasárnap olyan történ is valami meg nem is módon.

Néha mondjuk ilyen is kell. 💤