A hatodik hét - gyerekdallamra - hétfő, kedd...

Bocsi, tudom, hogy egyeseknek dallamtapadást okoz a címválasztás. De én is ezt dúdolom, amióta beugrott, és nem akarok senkit megfosztani az élmény lehetőségétől.

Amiért több részre szedtem most a hétköznapok történéseit is, a család elutazása volt, aminek okán kvázi nyertem egy plusz hétvégét.

Bár a hétfőm nagyrészt inkább, ha nem is munkával, de szorgoskodással telt. Az utazás miatt elmaradt a hétvégi nagybevásárlás, így teljesen kifogytam kenyérből, vajból, sajtból!

Tehát első és legfontosabb dolgom a bevásárlás volt magamnak. Megtoldottam egy-két finomsággal is a listát, így csinos kis összeget sikerült otthagynom a Sainsbury’s-ben. De legalább volt kajám, és a mélyhűtőben lévő alapanyagokkal együtt már rendes ebédet tudtam magamnak összedobni. Így lett a hétfői menüm a csicseriborsós hagymaleves, valamint sült lazac (hűtőben találtam) párolt zöldséggel. Nyami!

Kicsit mozogtam is, mert muszáj volt főzés után kiszellőztetnem a fejemet, majd ebéd után nekiültem a blogolásnak. Közben sorozatot néztem, így elég lassan jutottam a végére.

Aztán tovább néztem a sorozatot…

Gyors vacsi, beszélgetés a tesómmal, keddre a jegy megvétele a Tower Bridge kiállítására, valamint a másnapi csirkemellek bepácolása után pedig vajon hogy folytatódott az estém?

Sorozatnézéssel… És nassolással…

A kedd már nem volt ilyen laza.

Mivel nem tudtam pontosan, mikor ér haza a család, gondoltam, még reggel lesütöm a húst, hogy biztos legyen itthon vacsora. Nos, nem ment ez olyan gyorsan, mint azt az interneten írták, így hiába keltem korábban, nem sült meg rendesen, mire indulnom kellett.

Mindegy, sütő kikapcs, kaja benthagy, majd hazaérve folytatom.

A reggel szépsége az volt, hogy az előre megvett jegyet nem tudtam a telefonomon bemutatni, mert kizárólag kinyomtatva fogadták el (Miért?), így első körben a helyi könyvtárba szaladtam el, mert itthon nem tudtam nyomtatni, és egyedül ott találtam lehetőséget. Megérkeztem, láttam, hogy van nyomtató, de csak úgy nem használhatta azt minden jöttment. Nem, előbb könyvtári taggá kellett válni. Így lettem könyvtári tag délelőtt negyed 11-kor kutyafuttában. De azt meg kell vallanom, hogy abszolút megéri annak lenni, mert napi 20 oldalt ingyen nyomtathatok, vannak gépek, ingyen wifi, könyvek, tagsági díjat sem kellett fizetnem… a könyveket már említettem?

Kicsit szerencsétlenkedtem a nyomtatással, mert először a központi géphez kellett küldenem a dokumentumot, és a könyvtáros nyomtatta nekem ki. De végül minden megoldódott.

Utána buszra pattantam, és Wood Greenben találkoztam egyik nyelvsulis csoporttársammal, hogy együtt töltsük a napunkat.

Szerencsétlenkedés 2.0 következett, amikor a biztonsági kapun nem jutottam be, mert elfogyott a pénz az Oyster kártyámról. Végül a második automatánál sikerült feltöltenem, mert az első pedig a bankkártyámra nem reagált…

A csoporttársam is aupair Olaszországból, így alap volt a hétvége, család, tennivalók kibeszélése, de ezeken kívül is felszabadultan beszélgettünk egymással egy csomó mindenről.

A metróból a London Bridge-nél jöttünk fel, majd elsétáltunk a Temze partján a Tower Bridge-ig.

Ott nagyjából negyedóra sorban állás következett, majd kiderült, hogy teljesen fölösleges volt megvennem a jegyemet előre, mert a sort végig kellett várnom, és a nyomtatott papíromat be kellett cseréltetnem egy normál jegyre, ami, ahogy arra az olasz lány rávilágított, teljes pazarlás volt. De aztán a lift felvitt minket a toronyba, ahol kezdetét vehette a körséta.

Első körben meg kell említenem a dolgozókat, mert mind nagyon kedvesek, türelmesek, mosolygósak és segítőkészek voltak. Minden stratégiai fontosságú helyen állt valaki, hogy útbaigazítást adjon. Tehát ők a szememben abszolút maximális pontszámot kapnak!

A két tornyot összekötő gyaloghidakról remek volt a kilátás, valamint az üvegpadló is fantasztikus volt. Valaki félt rálépni, de én nagyon élveztem, amikor szinte lebegtem a Temze és az autók fölött. Néhány helyen padok voltak elhelyezve, előttük pedig a tévében a híd építéséről, történetéről, szerkezetéről és működéséről mentek kisflmek, amik teljesen érthetőek és élvezhetők voltak. Ezért is megkapják a pluszpontjukat!

Aztán a másik toronyból kilépve, rövid sétát követően (nem a sárgaköves úton, de a kék vonal mentén) eljutottunk a gépházba, amit ugyancsak körbe tudtunk járni, onnan pedig az ajándékbolton keresztül (ravasz) vezetett ki az utunk.

Mivel a fő programunk végére értünk, megbeszéltük, hogy visszasétálunk a Borugh Marketig, amit a metróból kilépve vettünk észre.

Valami hihetetlen volt! A vasúti híd árkádjai alatt kialakított, majd még több háztömböt is magába foglaló piac maga volt az élet. Rengeteg turista kerengett a zöldséges, sajtos, húsos, mézes és még ki tudja milyen standok körül, ahol a termékek, mint valami műalkotás voltak elrendezve. Voltak kifőzdék, beülős helyek több náció konyhaművészetével csábítva az arra járókat. Végül egy indiai kifőzde mellett döntöttem, mert egyrészt szeretem, másrészt szép nagy betűkkel fel volt tüntetve az allergéninfó minden étel mellett. Pluszpont!

A piactól elszakadva a szél hathatós segítségével a London Bridge-en átsétáltunk a túloldalra. Ahol megcsodáltuk az éppen felújítás alatt lévő Fraser Áruház épületét, majd, mivel hirtelen leszakadt az ég, bemenekültünk valami nagyon exkluzív üzletközpontba. Körbejártunk a legdrágább márkák és a legjólöltözöttebb emberek között teljes tornacipős, elázott valónkban, míg annyira zavarba nem jöttünk, hogy inkább hazafele vettük az irányt.

A metrón zötykölődve majdnem elaludtam, annyira kimerített a sok séta, meg a szél és az eső is rásegítettek erre. Így csöndben érkeztünk vissza Wood Greenbe, ahol megköszöntük egymásnap ezt a remek napot, elterveztük, hogy legközelebb miket nézhetnénk még meg, és elbúcsúzva, mindketten felszálltunk a saját buszunkra.

Itthon befejeztem a hús sütését. Kicsit száraz lett, mert a kanapéra letelepedve a család macskája meg rám telepedett, és olyan kényelmesen belefeledkeztem a simogatásába, hogy szegény csirke bent felejtődött a sütőben…

A lelkemnek is jót tett az, hogy volt társaságom, de nem kellett se kommunikálnom, de bármi mást csinálnom.

Este a két család is megérkezett. Beszélgettem velük egy kicsit, foglalkoztam a kisfiúval, aki bemutatta nekem a Minecraft házát, majd végre elmentem aludni.