Szerda
reggel arra keltem, hogy az ébresztőórám jelzi, munkanap vár rám.
Az anyukával
össze is futottam a konyhában, mivel készülődött dolgozni, de senki más nem
mozgolódott a házban. Már pont rá akartam kérdezni a többiekre (kisfiú, apuka,
vendégek), amikor értetlen arcomat látva ismertette a helyzetet.
Így történt,
hogy a gyermekfelügyelet feladata aznapra még nem nyomta a vállamat, mivel a
vendégekre tekintettel az apuka kivett még egy szabadnapot. Ráadásul áthívta a
kissrác egyik osztálytársát is játszani, hogy még egyszerűbb legyen a dolog.
Délelőtt a
blogon dolgoztam, majd megfőztem a gyerekek ebédjét. A többiek nem ettek, mivel
elég későn reggeliztek. Miután a vendégek elmentek, kicsit sétáltam, majd
amikor apuka és a kisfiú elmentek az edzésre, sorozatoztam egy jót.
Nem tudom,
ki hogy van vele, de egyszerűen képtelen vagyok normális, nem teljesen
összeragadt rizst főzni. Nem zacskós rizsünk van itthon, de elméletben tudom,
hogy mire kell odafigyelni a főzésénél. Hát egyelőre ez a tudásom tényleg csak
elméleti síkon létezik… 😅
A csütörtök
már tényleges gyerekfelügyelettel indult. Gondoltam, hagyom a kissrácot aludni,
ameddig akar, én addig ténykedtem a konyhában.
A szemetet
is kivittem, csakhogy …
No igen, elég
szeles volt az idő. Egy nagyobb fuvallat jól becsapta a bejárati ajtót, amíg a
kukáknál tartózkodtam, aminek az lett a következménye, hogy ki lettem zárva a házból. 😐Mivel a kulcs bentről a zárban volt, nem tudtam a kilincset lenyomni. Nálam se
telefon, se kulcs, se abszolút semmi. A hátsó kertbe sem volt értelme bemásznom,
mert tudtam, hogy a teraszajtó is zárva van. Egy szerencsém volt, hogy a kisfiú
otthon volt, bár még az emeleten aludt. Így elkezdtem dörömbölni, szólongatni,
a nem működő csengőt nyomkodni, majd még jobban dörömbölni, a levélnyíláson bekiabálni
és úgy amúgy egyre kétségbeesettebben segítséget kérni. Végül néhány perc
(nekem óráknak tűnt) múlva hulla fáradt fejjel kinyitotta az ajtót. 😍Ilyen rossz
ébresztője sem volt még. Én rögtön a nyakába ugrottam, és az egekig
magasztaltam, hiszen ő volt a hősöm! Bármit hajlandó lettem volna megtenni
neki, mivel tudom, milyen az ilyen ébresztő (igen, voltam már az ő helyében,
ugye kedves öcséim?). Amikor ezt el is mondtam neki, varázslatosan kiszállt a
szeméből a durcás álmosság, és szavamon fogott. Hála az égnek, csak tévézni szeretett
volna, amiben ezek után abszolút benne voltam, annyira, hogy még ágyba reggelit
is kapott.
Azért nagy
nehezen dél körül kihúztam az ágyból, és az osztálytársa megérkezéséig (újabb
játszós délután) a gyerekkoromat megidéző Pokémon-küzdelmeket játszottunk le az
erre a szerepre castingolt dinókkal és krumpli-Darth Vaderekkel.
Azt hittem,
hogy a barát megérkezésével tulajdonképpen ki is merül a feladatom az ebéd
tálalásában és néha egy-egy ellenőrző pillantásban.
Csak hittem…
Eleinte
tableteztek, de valamiért ezt hamarosan megunták, és befogtak játszani, mivel
hárman jobb, mint ketten. Ebben igazat kellett adnom nekik, így beálltam.
Először kémes-lopakodós-lövöldözőset játszottunk. Természetesen én voltam a
rosszfiú, de legalább velem volt egy rakás plüssállat erősítésnek. Majd kincskeresős-szomszédos
játék következett. Gyanítom, ennek van valami tényleg létező számítógépes
alapja, mivel elég tiszta játékszabályok alapján játszottunk, aminek befogadása egyedül nálam okozott néha rövidzárlatot. Ebből két menet is lement,
és a végére én is nagyon élveztem.
Rövid vita
és szervezkedés követte ezt, mivel a srácok ottalvós bulit is akartak tartani,
ami említés szinten már reggel felmerült, de a részletek tisztázatlanok
maradtak.
Természetesen
a szülőket csak akkor nem lehet elérni, amikor a másik anyuka is már az ajtóban
áll a válaszra várva…
A Murphy törvények mindig is jó ellenségeink voltak.
Végül minden
megoldódott, a buli a másik kisfiúnál tovább folytatódott, és én este hatkor
hirtelen dolog nélkül maradtam. Hulla fáradtan. 😴
Másnap elég
sokáig vártam a kisfiú hazaérkezését, aztán kezdődhetett a tortúra. Mind a
kettőnknek. Ugyanis az egész héten halogatott szünetre feladott házik csak úgy tornyosultak
felettünk, mint sötét fellegek. Volt minden, mi szem-szájnak nem-ingere.
Hiszti, csapkolódás, földön fetrengés és nyafizás a kissrác részéről,
felcsattanás, csúnya nézés, vasszigor és fenyegetés pedig az enyémről. De végül
kiszenvedtük magunkból a töri megoldásokat. És minő csoda, az irodalom házinak
már magától látott neki a kisfiú, és zokszó nélkül megírta. Valószínűleg korábban
rájött, hogy egyszerűbb, ha nyugiban megcsinálja, mivel úgysem tudna aznap
eltántorítani. 😂
Délután a
változatosság kedvéért nem hozzánk jöttek, hanem ő volt hivatalos egy szülinapi
buliba, ahova apuka ment érte, így én a leszállítása után felszabadultam. Az
igazat megvallva a délelőtti harcunk miatt egészen kimerülve, ezért csak a
családommal telefonáltam, majd sorozatot néztem.
Este mondjuk
még játszottam egy kicsit a fiúcskával, megvacsoráztam a családdal, aztán
inkább felvonultam a szobámba Harry Pottert olvasni.
Bár végül
kevesebbet kellett dolgoznom, mint eredetileg tervben volt, sokkal
intenzívebbre sikerültek a „munkaóráim”, ezért alaposan lefáradtam a hétvégére.
Nem is
terveztem be szombat-vasárnapra semmi kirándulást, de azért volt részem
ebben-abban. Amikről a következő bejegyzésben majd olvashattok!
😘
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése