Hétfőn délig
pihi volt, de aztán este nyolcig nem is szabadultam. Első körben kicsit
játszottunk a fiúcskával, majd a természetismeret háziját is megírtuk még a délutáni
online órája előtt. Az óra alatt kb. annyi időm volt, hogy megebédeljek, utána
pedig felügyeltem, hogy a kissrác is elfogyassza az ebédjét. Mivel délelőtt
szépen dolgozott, hosszabb szünetet kaptunk délután, így meg tudtuk nézni a
Repcsik című filmet. Közben tartottunk egy kis szünetet félidőben, ami alatt
egy gyors tesztet is kitöltött, aztán újból belemerültünk a mesébe. Ez a
belemerülés olyan sikeres volt, hogy a film befejeztével apukával is volt egy hosszabb
beszélgetésünk a különböző repülőgép-típusokról, mert ő nagyon otthon van a
témában. És ez még nem minden. Ezt követően az emeleten megrendeztük a saját háromfordulós
versenyünket is, mindenféle heggyel-völggyel és legóból épített lelátókkal a
plüssállat-nézők számára.
Mivel
anyukája még mindig dolgozott az ebédlőben, nem tudtunk a játék befejeztével
leülni zongorázni, tehát hagytam játszani az egész nap ignorált barátjával. Ezt
éreztem, hogy még kicsit megbánom… Lett is jó nagy veszekedés, amikor több mint
egy órával később kértem (szerinte inkább zaklattam), hogy gyakoroljunk egy
kicsit. De aztán csodák csodájára egész tisztességesen együttműködött, sőt,
amikor az elméletet is átvettük, jobban odafigyelt, mint az elmúlt hetekben
bármikor.
Aznap már
csak olvastam és neten beszélgettem. Uhh, elég sokáig.
A keddem jól
indult, végre megint találtam néhány angol nyelvű könyvet, ami felkeltette az
érdeklődésemet, így lett elég olvasnivalóm a hétre.
A kisfiú fél
egy fele jött fel hozzám, amikor végzett a délelőtti leckeírással. Semmi
különöset nem csináltunk, csak beszélgettünk, nevetgéltünk. Megmutattam neki a
bicskámat, ami teljesen lenyűgözte, így a neten mindenképpen rá kellett
keresnünk az árakra és a különböző típusokra. Jókat szörnyülködtünk a sok
ketyerétől 10 cm szélességet is elérő Svájci bicskákon. Erről a sagway-ekre nyergeltünk
át, azok között nézelődtünk.
Aztán kitört
a balhé. Kiderült, hogy még a délelőtt folyamán a fiúcska konkrétan
belecsörtetett anyukája főnökével folyatott videóbeszélgetésébe… Volt itt
minden, de jajj, a kissrácnak nem nagyon akart átmenni az üzenet, hogy ilyet
nem tehet meg. Aztán én is hülye voltam, mert azt hittem, hogy segítek, amikor
a szobájába visszaküldött gyerekkel megpróbálom megértetni a miérteket, és
lefoglalom, amíg lecsillapodnak a kedélyek. Nos, nem így volt. Közben anyuka is
feljött, és szívesen megkért, hogy most inkább menjek fel a szobámba, mert ez
most rá és a fiára tartozik.
Jajj, miért üt ki annyiszor balul, amikor segíteni
akarok? 😩
Ezt az
epizódot követően az apja foglalkozott a kisfiúval, és én csak kettő után, ebédnél
csatlakoztam hozzá. Utána két órát is kint töltöttünk az udvaron. Ez egyrészt
nagyon ránk fért, viszont nem volt aznap agyfelforralós hőség, szóval
mindketten meghűltünk egy kicsit, mint az a hét vége felé világossá vált
számomra…
És a balszerencse
áradása még nem ért véget… Az udvarról bejőve szembesültem az aznapi második
hülyeségemmel, mivel a kora délután folyamán egy vírusüzenetnek sikerült nagyokosan
bedőlnöm (szívesen ráfognám a veszekedés és lehordás miatti zaklatott lelkiállapotomra,
de valami azt súgja, hogy csak figyelmesebbnek kellett volna lennem). Tehát
jöhetett a délutáni tűzoltás. Szerencsémre a fiúcska egyedül dolgozott, így egy
volt egy teljes órám arra, hogy letiltsak, jelszót változtassak, magyarázkodjak
és fegyelmeztessek. Micsoda nap! De meglettem volna az ilyen típusú
tapasztalatok nélkül is…
Rém
kellemetlen volt! 😤
Az est
további része, hála az égnek, már nyugodtan telt egy kis
sorozatnézés-zongorázás-vacsorázás mesterhármassal, ami után végre
felmenekülhettem a szobámba.
Szerda
délelőtt jött egy kis felismerés, hogy mennyivel könnyebb a kisfiúval, amióta
kevesebbet, vagy nem is játszik a barátaival hétköznaponként. Sokkal kevésbé
lesz hisztis, vagy húzza fel magát, ha valami félbeszakítja.
Délután
nyugi volt. Játszottunk, leckét írtunk, udvaron játszottunk, leckét írtunk.
Tényleg nagyon jó napunk volt. Meg is lett a jutalma, mert a szülők elengedték
az aznapi zongorázást és tesztírást. Ennek örömére este kilencig, vagy két órán
keresztül Minecraftoztunk.
Csütörtökön a
délelőttöt a szokásos dolgaimmal töltöttem, és csak délután három fele csatlakoztam
a kisfiúhoz. Rajzolós házit csináltunk, ami könnyű volt, mert egy emléket
kellett megörökíteni. Megkaptam a történet egész háttérsztoriját családfával
együtt, aztán még Google Earth-ön is megmutatta nekem a fiúcska, hogy hol is
történt pontosan az az unokatesóval egész garázst kipakolós eset. Keresés
keresést követett, végül mindketten megmutogattuk egymásnak a házunkat,
nyaralónkat, feltérképeztük egész Londont, és csak másfél órával később készült
el az az egyszerű rajzocska…
Ekkor végre
ki tudtunk menni az udvarra, ahol ezúttal híres tornászok voltunk. Ő tud majdnem-hátraszaltót
csinálni a tramburinon, meg még sok mást, én meg… hát, majdnem-spárgát és még
egy-két balettos kunsztot. De jól fel tudom emelni abba a bizonyos dirty
dancing-es pózba. Ez volt a fő attrakciónk. 💪
De ez még
nem minden. Mit ért egy show nézőközönség nélkül? Ráadásul olyan nézők nélkül,
akik maguk is hírességek? A közönség soraiban aznap a kisfiú kedvenc színészei
foglaltak helyet, így a mutatványaink előtt és után is tudtunk beszélgetni,
autogramot cserélni (!) és fényképezkedni Tom Holland-dal, Robert Downey Jr.-ral,
Adam Sandler-rel, Emma Watson-nal, Rupert Grint-tel és Daniel Radcliff-fel.
Micsoda nap volt!
A nevekben
mondjuk én segítettem, ő szerepeiket tudta remekül. 😄
Egy kis
benti játék után apukája ült le vele gyakorolni, így én este 7 után
tulajdonképpen felszabadultam, szóval volt elég időm olvasni, és chatelni.
Péntek
délelőtt végre rávettem magam, hogy regisztráljak Amazonra. Muszáj volt, mert az
időjárás egyre melegebb, ellenben az itteni ruhatáramban semmiféle nyári
ruhadarab nem lelhető fel. Mivel Húsvétkor nem tudtam hazamenni, egy kanyi
sortom sem volt idekint, és már kezdtem belefőni a melegítőimbe… Vásárolni
pedig egyedül apuka jár el egyszer egy héten, és meglehetősen fura lenne
megkérni, hogy legyen szíves és szerezzen nekem néhány lengébb ruhadarabot. De
milyen jó is az a házhozszállítás!
Sajnos a
nyári ruhákról maga a nyár is eszembe jutott. Vajon haza tudok majd menni? Ki
tudja…
Aznap
délutánra a fiúcska előkaparta a régen látott Nintendo-ját, feltöltötte, és
megmutogatott rajta mindent. Abban a kiváltságban is részesültem, hogy miközben
engem párnának használva játszott rajta, nézhettem, hogy milyen ügyes. Azért
egy boldog párna voltam.
Ezt követően
megint sokat játszottunk az udvaron. Gimnasztikával kezdtünk, majd beatbox
párviadalt tartottunk, ahol egyedül a baktat-a-Pista-val tudtam lenyűgözni az
ellenfelemet. Majd csak ugráltunk, és közben egyszer csak elkezdtünk énekelni.
Fogalmam sincs, melyikünk kezdte, de a végére egy egész cuki dalocska
kerekedett ki belőle. A szövege nem volt túl bonyolult (Fly eagle, fly. Up in
the sky…), de remekül ráhangolódtunk egymásra, és sikerült több szólamban is
énekelnünk, valamint megbeszélés nélkül váltani a dallam és a kísérő szólam
között. Egyszóval jammeltünk. Hogy mi milyen menők vagyunk! 😁
A házba
visszatérve kicsit filmeztünk, Minecraftoztunk, majd sikerült rávennem, hogy
egy kis plusz feladatot is csináljon még meg. A végére apukája is csatlakozott
hozzánk, majd leváltott engem. Amikor már azt hittem, hogy ennyi is volt
aznapra, mégiscsak berontott a kissrác, és rögtön vagy három játéklehetőséget
felsorolt, hogy mit csinálhatnánk így este kilenc óra tájt. Végül abban állapodtunk
meg, hogy az általa előző este elkezdett Pókember 1-et befejezem vele.
Mert abból
már csak húsz perc volt hátra.
Tudjátok, az a bizonyos kecske és káposzta… 😏
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése