Ezen a héten
már újból, túlnyomó többségben velem tanult a kissrác.
A nagy
projekt a két olvasónapló közül legalább az egyik befejezése volt. Hála az
Égnek, anyukájával szinte mindent megcsináltak már a Charlotte’s Web-hez, de
még így is három napba telt, mire az összes kimaradt illusztrációt, színezést
és a maradék két fogalmazást összehoztuk. Ez egyáltalán nem hangzik vészesnek,
ugye? Hiszen jórészt csak rajz és színezés. Csakhogy a kissrác nem szeret
színezni. A rajzolással még nincsen gond, főleg, ha segítséget kap az
alapkoncepcióban, a bonyolultabb figurák megrajzolásában, vagy tér
kitöltésében, amitől aztán beindul a fantáziája, és remek képek kerülnek ki a
keze alól. Csak színezni ne kelljen! De
rájöttem, hogy ha színezés közben van egy másik dolog, ami leköti a figyelmét,
akkor nem azon kattog, hogy nem szereti, amit éppen csinál, hanem a mozdulatok nagyrészt
mechanikussá válnak, és szinte észre sem veszi, máris elkészül a feladatával.
Tehát jött az elterelő hadművelet! Mivel néhány fejezet még hátra volt a könyvből,
a hadművelet első napján könnyű dolgom volt: csak olvasnom kellett neki, míg ő
színezett. A második nap viszont jobb nem jutott eszembe, mint az, hogy ha már
ott vagyok, elkezdem rendbe tenni a ceruzakészletét, ami a sok kitört és tompa heggyel
elég ramatyul festett. Ez bevált, mivel ad egy, ott voltam mellette, ad kettő,
én is csináltam valamit, ad három, közben jót tudtunk beszélgetni. A végére a
rajzok is elkészültek, a ceruzák is szép hegyesek voltak, és én is beszereztem
három csinos vízhólyagot az ujjaimra. Mesés!
Hétfőn és
kedden reggel az Amerikában élő barátaival beszélgetett és játszott, egy
ugyancsak görög testvérpárral, akik közül a leányzó az úgynevezett barátnője.
Egy működő távkapcsolat! Ez mind szép és jó volt, viszont, ha sokat játszik
reggel, utána iszonyat nehéz rávenni, hogy a nap többi részében koncentráljon,
tehát hétfőn egy csinos hisztivel is meg kellett birkóznom, kedden pedig olyan
volt, mint egy felhúzott kisautó, csak cikázott a házban, és alig lehetett
leállítani, még az után is, hogy jól meg lett tornáztatva.
A szerda egy
álom volt! Ilyen nyugodt, kiegyensúlyozott és békés napunk már régen volt.
Először is, reggel nem a barátaival játszott, hanem csak velem. A tanulós idő
közben egy-két kisebb nyafitól eltekintve békében tudtunk együtt dolgozni. Egy
kicsit anyukája is tanult vele, mialatt tudtam pihenni. Délután befejeztük a
színezéseket, majd két tesztet is megoldott, amik szüneteiben nagyokat beszélgettünk,
nevettünk, játszottunk. Kicsit tornáztunk is. Ami pedig a legmegdöbbentőbb
volt, hogy apukának fontos videóhívása volt ezalatt, tehát megkért minket, hogy
lehetőleg csöndben legyünk, és sikerült! Konkrétan egész délután suttogtunk.
Ilyet sem pipáltam még! Sőt, még tudom fokozni, méghozzá azzal, hogy a
zongoragyakorlást is tisztességesen, vita nélkül, már-már lelkesen végig csinálta.
Mondjuk a
matekozás aznap elmaradt. Lehet, hogy ez is közrejátszott a nap sikerében? Mert
sokszor úgy érzem, hogy a matek az ő kryptonit-ja.
Csütörtökön
visszatértünk a Wonder olvasásához. Ugyanazt a taktikát alkalmaztam, mint a
színezésnél, tehát bevettem plusz egy együtthatót az egyenletbe, így mialatt én
olvastam, játszhatott a kisautóival/legóival, hogy a keze is le legyen
foglalva. Amikor ő volt a soros, akkor nem kellett semmi furfangot alkalmaznom.
Még egy teszt is belefért ebéd előtt, és késő délután sem okozott gondot
leülni, és egy kicsit még tanulni.
A héten egy
olyan tesztfüzetet vettünk elő, amiben főleg logikai feladványok vannak, amik nyelvtanos
vagy matekos feladatokba vannak ágyazva. Még én is élveztem őket! Elkélt néha a
segítségem, mert bár az angolos feladatokban nem vagyok túl profi, de a logikám
van, és egy egynyelvű szótár segítségével jól el tudtam magyarázni neki, miként
kezdjen hozzá egy-egy feladattípushoz. Most tapasztaltam először, és szerintem
ő is így volt vele, hogy milyen jó csapat tudunk lenni ebben is. Valamint azt
is sikerült elérnem, hogy ha megakadt, nem a szüleiért kiáltott, hanem csak
szépen megkért, elmagyaráznám-e neki megint a dolgokat. Harmadikra már magától
is tudta.
Ebéd közben
a barátaival játszott, utána pedig célbadobósat játszottunk együtt, és közben
rengeteget ökörködtünk. Majd, mivel a fiúcska életcélja, hogy híres YouTube-er
legyen, amit szüleivel nagyon remélünk, hogy idővel kinő, két rövid videót is
elkészítettünk. Sehova sem lettek feltöltve, mert a saját csatornára még nem
kapott engedélyt, de a gyakorlást el kell kezdeni… Ez a gyakorlás abból állt,
hogy levideóztuk, miközben szegény kövér macskából csináltunk paplan-burrito-t,
valamint a húsvéti csokinyúl csengőjét kötöttük a nyakába, mire fel ő felháborodottan
bebújt a kanapé mögé, így megőrizhette az ép eszét.
A
felvételeket természetesen a szülőknek is meg kellett mutatni, akik ekkor a
kertben pihentek egy kicsit, amitől a kisfiú kedvet kapott az udvarhoz, szóval eztán
jó fél órán keresztül tramburinoztunk és közben Simon says-t játszottunk.
Mondom, egy elfoglaltság már nem elég, legalább kettő kell, hogy a gyerek le
legyen kötve…
Még Húsvét
előtti héten adtak a szüleim postára egy csomagot, amit úgy terveztek, hogy az
ünnepre meg is kapom. Nyugi, nem étel volt, mert három nap helyett majdnem három
hét múlva érkezett csak meg, pénteken. Tehát, ha úgy vesszük, háromszor is
húsvétoltam idén.
Köszönöm
Corona! 😝
Viszont a
csomaggal együtt a honvágyam is megérkezett, így írtam egy rakás üzenetet,
zenét hallgattam, és vártam a válaszokat. Néhány barátommal sikerült is
beszélgetnem, valamint öcsém rávett, hogy ha már találtam egy ukulelét a játékos
szekrény aljában, kezdjek el tanulni rajta. Ez jót tett, mert egy órán
keresztül simán elvoltam vele, és még a kedvem is felderült.
Kellett is az
a plusz energia, mert a fiúcska reggel megint azzal kezdett, hogy az
unokatesóival játszott, tehát sokkal nyűgösebb volt. Olvastunk, összefoglalókat
írtunk, teszteket csináltunk, de közben a gondolatait az kötötte le, hogy mikor
tudja visszahívni az unokatesóit. Utána az apja tanult vele, majd végre megejthette
a várva-várt hívást, így aznapra már nem volt több dolgom. De persze az
ilyenekben sose vagyok igazán biztos, így nem nagyon mertem semmibe sem
beletemetkezni. Azért olvasgattam, megírtam egy cikket, amit két hónapja
ígértem anyukámnak, és csak este 6 után nyugodtam meg végleg.
A
hideg-meleg, de azért összességében inkább jó hetet pedig egy kiadós Netflix
Party-val zártuk barátnőmmel, tovább nézve azt a sorozatot, amit még hétfőn
kezdtünk el közösen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése